Titkos kapszulahotelekben húzzák meg magukat Barcelona kispénzű lakosai

Egy vállalkozó meglátta a piaci rést és japán mintára létrehozta a kapszulahotelekre hasonlító lakásokat.

Az emelkedő albérletárak miatt egyre többen szorulnak rá Barcelonában is, hogy alternatív lakhatási lehetőségek után nézzenek. A Haibu nevű startup meglátta a piaci rést és létrehozta a főként Japánban és Hong Kongban népszerű, olcsó lakhatást kínáló kapszulahotelként üzemelő lakásokat, ahol akár 20-an is élhetnek együtt. Mégsem kell nélkülözniük a privát szférát, hiszen ha csak 2 négyzetméteren is, de saját szobájuk van, egy ággyal és éjjeliszekrénnyel. A fürdőszoba és a konyha viszont közös a többiekkel.

Mindezért – szobamérettől függően – 125 és 325 euró közötti összeget kérnek el havonta, ami jóval alacsonyabb, mint az átlagos szobák árai Barcelonában. Az egész viszont engedély nélkül működik, mivel a helyi hatóságok szerint az ilyen kisméretű lakóhelyiség nem alkalmas emberek elszállásolására és ellentétes a helyi építési szabályzattal. A lakás ezért titkos helyen van, egy bolton keresztül közelíthetik meg a lakók. A tulajdonosokat nem érdekli, hogy a helyi vezetés nem támogatja őket. Azt mondják, a jövőben még legalább 17 hasonló projektet indítanak a katalán fővárosban – áll a The Local beszámolójában.

A lap megszólaltatta a lakókat is. Van, aki átmeneti megoldásnak tartja a kapszulabérlést, amíg szűkös anyagi helyzetéből megtalálja a kiutat. Van, aki fizetéséből mást nem tudna bérelni és az ottani körülmények számára kielégítőek. Barcelonában valóban nehéz találni 300 euró alatt kiadó szobát, ennél jóval olcsóbb alternatíva a kapszula. A kiadó lakásokért átlagosan 954 eurót kérnek el, miközben a dolgozók 30 százalékának 1230 eurónál kevesebb a fizetése. Csak tavaly több, mint 37.000 kilakoltatás történt a kifizetetlen bérleti díjak miatt Spanyolországban. Több nagyvárosban – így Barcelonában is – jelentősen megugrott az utcára került emberek száma. A startup az utcára kerüléstől menthetné meg a kispénzű lakosokat, a hatóság szerint azonban illegális, amit csinálnak. Az albérletárak viszont továbbra sem csökkennek Barcelonában – hasonlóan több európai nagyvároshoz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez