Diáklányokat zártak börtönbe Burundiban, mert összefirkálták az elnök fényképét

A bűnük mindössze annyi volt, hogy kidekorálták Pierre Nkurunziza arcát a tankönyveikben.

Börtönben töltötte a múlt hétvégét több diáklány Burundiban, és akár 5 éves börtönbüntetésre is számíthatnak, mert a vád szerint megsértették az állam vezetőjét. A valóságban annyi történt, hogy a tankönyveikben – hasonlóan a Föld bármely pontján élő kortársaikhoz – kidekorálták egy fényképet, melyen a jelenleg harmadik ciklusát töltő Pierre Nikurunziza elnök volt. Összesen 5 lányt tartóztattak le, akik közül az egyiket elengedték, mivel még csak 13 éves. A többiek is kiskorúak, ők azonban már büntethetők. Mivel a könyvek kézről kézre járnak az iskolában, nehéz megmondani, hogy ki kezdte a rajzolgatást.

Burundiban nem az első eset, hogy kiskorúakat vonnak felelősségre és küldenek börtönbe firkálásért. 2016-ban nyolc iskolást csuktak le, amiért azt írták az elnök fényképe mellé, hogy “Tűnj el” és “Nincs harmadik ciklus”. A mostani esetet a Human Rights Watch jelentette, és a CNN számolt be róla. A szervezet 2016-ban elérte, hogy szabadon engedjék a fiatalokat, és most is azon dolgoznak, hogy a kormány elengedje a lányok büntetését, akik most őrizetben várják a tárgyalásukat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez