Először választottak nőt Szlovákia elnökévé

Ellenfele elismerte a vereségét és virágcsokrot küldött Zuzana Čaputovának, aki kétgyerekes elvált családanyaként szerezte meg a győzelmet az elnökválasztáson Szlovákiában.

“Mindenki irigyelheti emiatt Szlovákiát!” – hangsúlyozta Andrej Kiska köztársasági elnök, aki júniusban adja át a tisztét Zuzana Čaputovának. A megválasztott elnök asszony a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta: “bebizonyítottam, hogy úgy is lehet győzni Szlovákiában, hogy nem szidalmazom a vetélytársakat!” Zuzana Čaputová jogász és korábban nem játszott közéleti szerepet.

A politikai életben azzal tűnt fel, hogy egyik szervezője volt annak a mozgalomnak, mely egy ellenzéki újságíró meggyilkolása miatt alakult meg Szlovákiában. Ian Kuciak fiatal oknyomozó újságírót és a kedvesét a tavalyi év elején ölték meg. Az oknyomozó újságíró a maffia és a kormány közötti kétes kapcsolatokat vizsgálta. Jelenleg öten vannak előzetesben a gyilkosság miatt. A négy tettes és a felbujtó. Ez utóbbi egy dúsgazdag üzletember, akinek kiváló kapcsolatai voltak a Fico-kormányzattal. Fico miniszterelnök az ügy miatt lemondásra kényszerült, de a háttérből továbbra is döntő szerepet játszik Szlovákia politikai életében.

A köztársasági elnöknek inkább reprezentációs szerepe van, de ő a hadsereg főparancsnoka. A magas rangú bírák kiválasztásában is fontos szerepe van. Zuzana Čaputová azzal kampányolt, hogy a rendőrséget és az ügyészséget ki kell vonni a politikai irányítás alól. Peter Pellegrin miniszterelnök első nyilatkozatában azt mondta, hogy jó együttműködésre törekszik az új elnökkel, aki a kormányzat ellen kampányolva lett Szlovákia első női államfője.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez