Szexkereskedelemmel és piramisjátékkal gyanúsítják a cégbirodalom örökösnőjét

Két nő is bűnösnek vallotta magát abban a perben, mely az Nxvim szekta ellen folyik az Egyesült Államokban.

Clare Bronfman, a Seagram birodalom örökösnője és Kathy Russel bűnösnek vallotta magát pilótajáték megszervezésében és szexkereskedelemben. Az ügyész szerint az Nxvim vállalkozás nem volt más, mint olyan pilótajáték, mely sok kisember kifosztásából teremt vagyont  keveseknek. A két nő azt vallotta, hogy rendszeresen segítettek külföldieknek illegálisan bejutni az Egyesült Államokba, illetve Kanadába. A nők egy részétől azt követelték meg, hogy legyenek a szekta alapítójának, Keith Raniere-nek a szexrabszolgái.

A szekta arca a Smallville televíziós sorozat sztárja volt. Allison Mack 5 millió dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezik a perben. A szekta alapítóját, Keith Raniere-t óvadék ellenében sem bocsátották szabadlábra. A pilótajáték azért lehetett sikeres, mert a szervezők arra hivatkozhattak, hogy a Bronfman birodalom örökösnője is tagja a szektának. Másrészt pedig a televízióból jól ismert arc, Allison Mack is sikerrel hitette el, hogy teljesen legális vállalkozásról van szó. Valójában a piramis konstrukció arra épült, hogy az új befizetők pénzéből fizették ki a szekta vezéreit. A csőd teljes, a befizetett pénzeket nincs miből visszafizetni. A Seagram birodalom örökösnője azért vallotta magát bűnösnek, hogy megússza rövid börtönbüntetéssel. A szekta vezetőjére, Keith Raniere-re minden bizonnyal hosszú börtönbüntetés vár, mert ő volt a legfőbb haszonélvezője a piramisjátéknak és az embercsempészetnek, melynek eredményeképp szexrabszolgák érkeztek folyamatosan a háremébe az Egyesült Államokban és Kanadában.

Fotó: Allison Mack a Smallville-ből / Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez