Hitler előkóstolóit színpadra viszik

15-en voltak, de csak kevesen élték túl. Margot Wölk 2013-ban, 95 évesen állt elő történetével a nyilvánosságnak.

“Mindent meg kellett kóstolnunk, amit elénk tettek. Vártunk egy órát. Minden alkalommal féltünk, hogy betegek leszünk. Ha nem lett semmi bajunk, Hitlernek is felszolgálták az ételt. Sírtunk, mint a kutyák, mert olyan boldogok voltunk, hogy túléltük” – mondta 2014-ben a berlini RBB televíziónak Margot Wölk, Hitler egykori ételkóstolója. Az idős hölgy 2013-ban, 95 évesen állt a nyilvánosság elé történetével. Akkor a Der Spiegel olvasóival osztotta meg a vele történteket. Rajta kívül még 14-en voltak, akiknek az volt a feladatuk, hogy a Führernek készített ételeket megkóstolják, nem mérgezettek-e.

Minden nap 11 és 12 óra között kellett végigkóstolniuk a Hitlernek főzött ételeket, melyek mindegyike vegetáriánus fogás volt. A Führer ugyanis nem evett sem húst, sem halat. Az akkor 25 éves nő sosem látta a náci vezért. Egy katona viszont megerőszakolta, ami csak a kezdete volt a megpróbáltatásainak. Németország  kapitulálása után a Farkasveremből egy orvos lakásába vitték a lányokat, ahol a szovjet katonák sorozatosan követtek el rajtuk nemi erőszakot. A lányok többségét aztán a szovjet katonák megölték.

Munkája alatt és után is minden nap farkasszemet nézett a halállal. Bármelyik nap lehetett az utolsó. Sosem tudták, túlélik-e a vacsorát, a Farkasverem utáni időszakról pedig azt mondta: maga volt a földi pokol.

Most az ő történetét viszik színpadra az Edinburgh Fringe Festival szervezői. A világ legnagyobb művészeti fesztiválján Hitler kóstolói címen adják elő a színészek Kholos Brooks színdarabját. “Ez minden olyan kérdést felvet, ami igazán aggasztott: hogyan bántak a fiatal nőkkel, hogyan használták a gyerekeket a háborúban és milyen nehéz serdülőnek lenni, nem beszélve a politikai manipulációról” – mondta Brooks a darabról, mellyel az volt a célja, hogy ne a múlt karaktereiként ábrázolja a kóstolókat, hanem mai, élő szereplőkként.

A téma tragikus, a színpadon viszont vígjáték formájában elevenednek meg a történetek. Hétköznapi pillanatokkal állítják párhuzamba a lányok életét a mai tinédzserekével, hisz ők is ugyanúgy táncoltak a popslágerekre és pózoltak a tükör előtt, akár a mostani fiatalok. “Néztem ezeket a mai lányokat, akik komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a legjobb szelfit készítsék el magukról. Közben fejbe vágott, hogy ők ugyanazok a lányok. Nincs különbség, csak annyi, hogy más korban éltek” – mondta az Independentnek a darab szerzője.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez