Tökéletes állapotú római sírt talált a háza alatt egy spanyol család

2000 éves emberi maradványokat rejthet a kamra. Évtizedek óta nem volt ilyen jelentős régészeti felfedezés a régióban.

Egy spanyol család tagjai épp a házukat újították fel az andalúziai Carmonában, Sevillától 34 kilométerre, amikor a terasz lebontása után egy íves bejárat fedte fel magát. Legnagyobb meglepetésükre a bejárat egy római korból származó sírkamrába vezetett, a Kr. e. első századból – kilenc fülkével, bennük temetkezési urnákkal és ládákkal, melyek több, mint 2000 éves emberi maradványokat tartalmazhatnak. Értesítették a városvezetést, amely rögtön intézkedett és a régészek megkezdték az ásatásokat.

“35 éve nem volt ilyen lenyűgöző állapotban fennmaradt síremlékkel dolgunk”  mondta Juan Manuel Román, az egyik régész a The Local beszámolója szerint. A szakember szerint szinte semmilyen károsodást nem szenvedett a kamra. A feltárás során megállapították, hogy az urnákat különféle mészkövekből, üvegből és ólomból álló védőburkolatból készítették. Kis üvegcséket is találtak, melyekben parfümöt vagy olajat tárolhattak, valamint tányérokat, melyek szintén fontos részét képezték a temetkezési eljárásnak.

A mostani Carmonát, ahol a sírt megtalálták, a római korban Carmóként ismerték. A régészek szerint több, mint 300 temetkezési hely maradhatott fenn a város területén.

Fotó: Ayuntamiento de Carmona

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez