Az arab országok támogatják a palesztin határozattervezetet

Az arab országok ENSZ delegációi támogatásukról biztosították azt a palesztin tervezetet, mely segítene helyreállítani Izraellel a békét egy éven belül és 2017 második felére véget vetne a palesztin területek megszállásának. A javaslat egy harmadik fél bevonását is javasolja, amely felügyelné az izraeli csapatok kivonulását.

A határozattervezet benyújtása, és annak időzítése több nyugati diplomatát is meglepett. A Biztonsági Tanács kedden vagy szerdán már szavazhatna is az ügyben. A jordániai ENSZ nagykövet, Dina Kawar, mint a tanács egyetlen arab országának képviselője szerint, még nem döntötték el mi lenne erre a legmegfelelőbb időpont, de azonnali konzultációba kezdenek a palesztinokkal. Az sem elképzelhetetlen, hogy a szavazás átcsúszik a következő évre. Mindenestre ők azt szeretnék, ha egy olyan határozat kerülne elfogadásra, ami mind a 15 BT tag számára megfelelő, beleértve az Egyesült Államokat is. Az USA külügyminisztériuma azonban a határozattervezetet úgy kommentálta, hogy az nem tekinthető  konstruktív javaslatnak és Izrael biztonsági szükségleteit teljesen figyelmen kívül hagyja. Az előterjesztést Izrael is hevesen támadta. Annak ellenére, hogy támogatják a tárgyalásokat a helyzet megoldása érdekében, de harmadik fél bevonását, mint Jordánia, és a többi arab ország, nem tartják szerencsésnek.

Amennyiben a Biztonsági Tanács 9 tagja a tervezet mellett szavaz, lehetőség nyílik annak elfogadására. Ebben az esetben az Egyesült Államok még mindig élhet vétójogával, hogy megakadályozza azt, így valószínűleg nem fog átmenni a javaslat.

A tervezet a Reuters szerint palesztin foglyok szabadon engedését is tartalmazza és szeretné elérni, hogy a további tárgyalások alapjául az 1967-es hatnapos háború előtti állapotok szolgáljanak, amikor Izrael elfoglalta Ciszjordániát, a Gázai övezetet és Kelet-Jeruzsálemet. A Ciszjordániából való teljes kivonulás azonban Izrael szerint teljesen védtelenné tenné a keleti határszakaszukat.
Fotó: Europress/Getty

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez