Nincs jó terrorista vagy rossz terrorista

A rendőrség újra letartóztatta az iszlamista terroristát, akit korábban egy bíró óvadék ellenében szabadon akart engedni. Mumbaiban, az egykori Bombay-ben 2008-ban 166 embert öltek meg fanatikus iszlamista terroristák. India Pakisztánt gyanúsította a terroristák támogatásával.

felelős a mészárlásért India kereskedelmi fővárosában, Mumbaiban. Hét embert tartanak vizsgálati fogságban Pakisztánban a merénylet miatt. A helyszínen az indiai erők megölték csaknem az összes terroristát. Csak egy élte túl a vérfürdőt, de őt bírói ítélet alapján felakasztották Indiában. A pakisztáni szervezet, mely az akciót elkövette igen jó kapcsolatban állt a katonai hírszerzéssel, mely felhasználta az iszlamista fegyvereseket az indiai elleni akciókra. India egyetlen muzulmán többségű államában, Kasmírban rendszeresek az iszlamista terror akciók. 2008-ban viszont Mumbaiban csaptak le a terroristák.
A nemzetközi felháborodás hatására Pakisztánnak is lépnie kellett: ezért fogták el a szervezet hét tagját. Csakhogy a merénylet 2008-ban volt, és 2014-ben egy bíró kijelentette: nincs ok arra, hogy börtönben tartsák a veszélyes terroristát, mert “nincs ellene elég bizonyíték”
Pakisztán miniszterelnöke viszont a peshawari vérfürdő után kijelentette: nincs többé jó és rossz terrorista. Peshawarban a tálibok 149 ember halálát okozták, köztük 134 iskolás gyerek volt. A pakisztáni hatóságok tehát úgy döntöttek: nem engedik szabadon a terroristát. De ezentúl már nem a Mumbai terrorakció miatt ül majd előzetesben. Az új vád az, hogy elrabolta a sógorát, és arra kényszerítette őt, hogy vele együtt harcoljon egy iszlamista milíciában.
Iszlamabadban óriási rendőri készültség mellett hirdette ki a bíróság, hogy a terrorista nem szabadul. Legyen meg Allah akarata- mondta maga az iszlamista terrorista, aki társaival együtt megszervezte azt a terrorakciót Mumbai városában, mely 166 ember életét oltotta ki 2008-ban. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez