Varjak bojkottálják az orosz elnök újévi beszédét

Szilveszter éjjelén sok államfő köszönti népét, így van ez Oroszországban is. Hogyan született és formálódott ez a szokás? Az Argumenti i fakti cikke alapján jártunk utána.

John Reith, a BBC vezetője 1923-ban kért audienciát V. György királytól, hogy előterjessze fantasztikus ötletét: mondjon őfelsége karácsonyi köszöntőt. Elég hosszan kellett győzködnie az uralkodót, mire az 1932-ben megtartotta az első ilyen beszédet, amelyet maga Rudyard Kipling fogalmazott.

A Szovjetunióba négy évvel később érkezett el az újdonság, amikor Mihail Kalinyin, a Központi Végrehajtó Bizottság elnöke köszöntötte –  igaz, csak a sarkkutatókat. Az első igazi újévi köszöntőt 1941. december 31-én sugározták Szovjetunió-szerte. Innen azonban még nem vezetett egyenes út a rendszeres szilveszteri beszédekhez.

Legközelebb csak 1944-ben ismételte meg Kalinyin a köszöntést, ami ezek után újra hosszú időre elmaradt, egészen Sztálin haláláig. 1954-ben Kliment Vorosilov a Legfelsőbb Tanács elnökeként tartotta meg újévi beszédét. Nyikita Hruscsov nem követte a példát.

A szokás kiépítésében 1970 jelentette az egyik mérföldkövet, amikor Vlagyimir Iljics Lenin születésének századik évfordulóját is ünnepelték. Ebben az évben már a televízión keresztül köszöntötte az embereket nem is csak valami vezető tisztviselő, hanem maga a főtitkár, Leonyid Brezsnyev. Hagyományt azonban ő még nem teremtett, legközelebb csak 1974-ben beszélt megint újévkor.

Bár az 1970-es évek második felétől már rendszeresen volt a szilveszteri köszöntés, azt nem az idősödő szovjet politikusok mondták el. Jó tíz évig a népszerű bemondó, Igor Kirillov tartott beszédet az újév tiszteletére.

A változást ebben a kérdésben is Mihail Gorbacsov hozta el, aki már nem az Osztankino toronyból, hanem a Kremlből köszöntötte az embereket. A hidegháború végét 1987 szilvesztere is jelezte, amikor Gorbacsov az amerikaiakat, Ronald Reagan pedig a szovjeteket köszöntötte.

1991.december 31-én késve érkezett az újév Moszkvába. Ekkor még nem volt teljes a Gorbacsov és Borisz Jelcin közötti hatalomváltás. Ezért helyettük Mihail Zadornov humorista tartotta az ünnepi beszédet, aki viszont elhúzta azt, egy perccel elcsúsztatva így az éjfelet.

A következő évben Jelcin annyival újított a hagyományon, hogy pezsgőspohárral a kezében köszöntötte az oroszokat. Ezt a szokását azonban sem Vlagyimir Putyin, sem Dmitrij Medvegyev nem tartotta meg.

Az orosz elnökök beszédét egyedül a varjak nem szenvedhetik. A Kreml környéki madarak ugyanis annyian vannak, hogy hangos károgásuk képes megzavarni a felvételt. Éppen ezért egy órával annak kezdete előtt speciális solymászok érkeznek a helyszínre, hogy elhessegessék a varjakat.

Kép: Vlagyimir Putyin készül az éjfélre, 2013.12.31. (Europress/AFP)

(Visited 25 times, 4 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez