Üzbegisztán rohamtempóban fegyverkezik-de miért?

Fokozatosan növelte katonai kiadásait az utóbbi években Taskent. A GDP csaknem hat százalékát jelentő összeggel az első tízben van a világranglistán.

Az elmúlt öt évben 11,65 százalékkal emelkedtek a közép-ázsiai állam katonai kiadásai. Míg 2010-ben ez 1,4, tavaly már 2,2 milliárd dollárt jelentett. 2019-ben 3,4 milliárd dollárra emelkedhet ez az összeg, állapította meg a Strategic Defence Intelligence legfrissebb kutatása. Üzbegisztán leginkább katonai rendszerekre és terrorizmussal vívott harcra költ.

Az üzbég katonai kiadások  2013-ban a GDP 4,8, tavaly pedig 5,95 százalékát tették ki,ezeket az arányokat tekintve  Üzbegisztán bekerült az első tíz állam közé a világon.

Ez azért érdekes, mert az ENSZ adatai szerint az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, amikor tálibok állomásoztak a határon, az ország csupán GDP-je 0,5-1,64 százalékát fordította katonai kiadásokra. A világranglistát általában olyan államok szokták vezetni, amelyek éppen háborúznak, vagy valamilyen katonai konfliktusra készülődnek. Így tavaly például Afganisztán 6,4, Izrael 5,6, Azerbajdzsán 4,7, Örményország 4,1 százalékkal került be az élmezőnybe.

A kimutatásról beszámoló Eurasianet.org nem indokolta a tendenciát. Az elmúlt év eseményeit figyelve a tálib szomszédság mellett az Iszlám Állam fenyegetése is megjelent. A közép-ázsiai államok, beleértve Üzbegisztánt is aggodalommal figyelik, a dzsihádista radikalizmus esetleges térnyerését a döntően iszlám lakosság körében.

Kép: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez