Új elnök a Szíriai Nemzeti Koalíció élén

Nemrég lejárt a Szíriai Nemzeti Koalíció elnökének mandátuma, és új vezetőt választottak az ellenzéki ernyőszervezet élére. Az időpont korántsem véletlen, hiszen Moszkva közös tárgyalóasztalhoz akarja ültetni a szír kormányt és a Nyugaton mérsékeltnek tartott ellenzéket, ám az új vezetés nem kíván részt venni a tárgyalásokon.

Vasárnap este egy 49 éves üzletembert és orvost választottak a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) élére. Isztambulban, ahol a szervezet tartja a tanácskozásait. A gyűlés 111 résztvevőjéből 56-an szavazták rá, és így Haled Hudzsa lépett Hádi al-Bahra helyébe, akit még tavaly júliusban választottak meg az ellenzéki ernyőszervezet élére. Haled Hudzsa türkmén nemzetiségű, és már lassan harminc éve él emigrációban. Ez idő alatt nagyon szoros kapcsolatokat épített ki a török kormánnyal.

Az SZNK új elnöke bírálta azt az orosz kezdeményezést, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök által vezetett kormány és a szíriai ellenzék képviselői Moszkvában folytassák a béketárgyalásokat. Hudzsa azt mondja: a Kreml nem hívta meg az SZNK-t a január végére tervezett egyeztetésekre, ehelyett a szíriai ellenzék 28 másik képviselőjét invitálta meg a találkozóra. “Nem ülhetünk ugyanahhoz az asztalhoz, mint a rezsim… Kivéve, ha teljes rendszerváltást akarnak. Azonban ezt Damaszkusz nem akarja, és így az orosz kérést nem áll módunkban elfogadni” – nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón Hudzsa.

A Szíriai Nemzeti Koalíciót a nyugati országok és Törökország támogatják a leginkább. Hudzsa, ellentétben elődjével,  Bahrával, nem áll közel a Perzsa-öböl menti monarchiákhoz és nyíltan is bírálja az iszlamista erőket. Elődjét Bahrát sokan Rijád emberének tartották, aki valójában nem a szír, hanem a szaúdi érdekeket képviselte. Ezért sokan támadták őt, és nem is választották meg újra az SZNK elnökének. Az AFP-nek nyilatkozó képviselők kifejezték reményüket, hogy Hudzsával a ” forradalom visszatér a helyes útra”.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez