Szexuális felvilágosító műsor Pakisztánban

Pakisztánban egy televíziós csatorna hetente egyszer olyan orvosi műsort ad, amely leginkább a szexuális problémákkal, betegségekkel, terhességgel és a többnejűséggel foglalkozik. A nézők és a vallástudósok is pozitívan fogadják, szerintük “fontos rést tölt be a műsor”.

“Nagyon nehéz döntés volt,de a kivitelezés még annál is nehezebb” – nyilatkozta a Gulf News-nak Faizan Sied, a HTV csatorna igazgatója, aki szerint egy ilyen műsort vezetni a 180 milliós, meglehetősen konzervatív muszlim országban igencsak kétséges vállalkozásnak tűnt. Számos problémával kellett szembenézniük, és meg kellett győzniük a hatóságokat arról, hogy a program társadalmi és egészségügyi célokat szolgál. Ráadásul azt is sikerült elfogadtatniuk, hogy ne késő éjjel, hanem napközben sugározzák a műsort, hisz akkor a férfiak munkában vannak, s a nők nyugodtan tudják nézni az adást.

Egy Karacsiban található klinikán készül a műsor, amely ellentétben a hasonló nyugati – pl. az RTL Klubon vetített Dr. Tóth – produkciókkal nem talkshow-szerű, ide pakisztáni nők telefonálnak be az ország különböző részeiről. Dr. Nadeem Uddin Siddiqui fogadja a hívásokat. Azért a háziasszonyokra és a nőkre koncentrálnak, mert Pakisztánban sok nő még csak az általános iskolát sem végezte el, és – leginkább vidéken – sok téves és bizarr szexuális szokás vagy nézet él.

Ráadásul az orvos nem csak egészségügyi tanácsokat osztogat. Az egyik telefonáló például arról beszélt, hogy sógora többször próbálta megerőszakolni, amire Siddiqui azt javasolta, hogy jelentse fel a férfit, és vizsgáltassa ki annak mentális állapotát. Egy másik nőnek, aki a női önkielégítésről érdeklődött, azt tanácsolta, hogy inkább többet szexeljen a férjével, meg imádkozzon.

A műsor a merésznek számító téma ellenére eddig pozitív fogadtatásban részesült a nézők körében. Ráadásul az iszlamisták és a konzervatív vallástudósok sem találnak semmi kifogásolnivalót benne, az iszlám ugyanis nem tiltja a szexuális problémák és betegségek kibeszélését. Ugyanakkor figyelmeztették a műsor vezetőit, hogy továbbra is „maradjanak ebben a szellemben, és ne változtassanak”.

Egy összefoglaló a műsorról. Forrás AFP:

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez