A NATO-nak együtt kell működnie Oroszországgal a terrorizmus ellen

Ezt hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO főtitkár a párizsi merénylet után. Az észak-atlanti szervezet áprilisban megszakította a kapcsolatait Moszkvával az ukrajnai válság miatt.

A nemzetközi terrorizmussal szemben együtt kell működnünk Oroszországgal, amely Európa szomszédja – hangsúlyozta Jens Stoltenberg főtitkár. Korábban volt is ilyen együttműködés egyes NATO-tagállamok és Oroszország között, hiszen a terrorizmus Oroszország számára is égetően fontos probléma. Putyin elnök éppen a csecsen válság leküzdésével szerzett magának népszerűséget. A csecsen terrorizmusra napjainkban a bostoni per hívja fel a figyelmet: két iszlamista csecsen fiatal házilag készült bombákat robbantott 2013-ban, a maratoni futóverseny idején. Szeptember 11 óta ez volt a legnagyobb iszlamista merénylet Amerikában. A sors iróniája, hogy a csecsen fivérek a Putyin-féle orosz rendcsinálás elől menekültek az USA-ba. A terrorista testvérpár egyik tagját lelőtték, a másik áll bíróság előtt Bostonban.

Obama amerikai elnök nemrég az ENSZ-ben úgy fogalmazott: három veszély fenyegeti az emberiséget. Az első az Ebola járvány, a második Oroszország és a harmadik az Iszlám Állam. Lehet, hogy a párizsi merénylet után már Obamánál is más lenne sorrend.

Ukrajna kapcsán a NATO főtitkára azt hangsúlyozta, hogy mindenképp tárgyalásos megoldásra kell törekedni. Asztanaban január közepén nemzetközi tanácskozást tartanak. Francois Hollande elnök ennek kapcsán azt mondta: ha ott lesz eredmény, akkor fel lehet oldani a szankciókat Oroszország ellen.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez