Így látták Japánban a magyar rendszerváltást

Rendszerváltoztató éveink Japánból nézve címmel nyílt kiállítás a MÚOSZ-székházban. Újságcikkek, levelek, fényképek, egyszóval kordokumentumok mutatnak rá a két ország kapcsolatának felpezsdülésének történetére.

Trom András – aki az MTI tokiói tudósítója volt 1986 és 1990 között – sajtótörténeti gyűjteményéről így nyilatkozott a Globoport.hu kamerájának: „Négy alapelv, az embernek emberhez, az embernek természethez, az embernek munkához és az embernek hazához való viszonya, ezek alapján éltem a ’80-as évek végén, 21. századi módon egy csiszolt, működő, normális társadalomban. Tocsogtam a boldogságban, olyan információ-özön állt rendelkezésre, kinyílt egy világbirodalom történelme, hagyománya, kultúrája és a jelene is.”

Az esemény apropóját Kaifu Tosiki egykori japán miniszterelnök magyarországi látogatása 25. évfordulója adta. Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Suzuki gyár megnyitásával közvetve támogatták a rendszerváltást, s ma már 150 japán cég működik Magyarországon. „Ez a kiállítás kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a két ország kapcsolatának további erősítéséről gondolkodjunk.”

A tárlatot Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke nyitotta meg. Wintermantel Péter japanológus, korábbi külügyi helyettes államtitkár elmondta, 1989 és 1990 között rengeteg felső szintű tárgyalás zajlott a két ország vezetői között, ekkor pezsdült fel a két ország kapcsolata.

A kiállítás 2015. január 22-én, csütörtökön 12 óráig látható a MÚOSZ székházában (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a). A belépés ingyenes.

Kép: ktgy

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez