Öngyilkos lett az áldozatok rokonait értesítő francia rendőr

A regionális rendőrség helyettes-parancsnoka azt követően lőtte főbe magát, hogy személyesen tájékoztatta a párizsi merényletek áldozatainak hozzátartozóit Limoges-ban. A 45 éves rendőr depressziós volt.

A párizsi merényleteknek három rendőr is áldozatul esett. Ketten a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen intézett terrortámadás során haltak meg. Egy fiatal rendőrnőt pedig egy zsidó iskola közelében lőtt le az a terrorista, aki aztán később egy kóser boltban túszokat ejtett. A rendőröket megtapsolta az a hatalmas tömeg, mely vasárnap felvonult Párizsban és más városokban, hogy tiltakozzon a terror ellen.

A Charlie Hebdo szerkesztőségében időközben közölték: az átlagosan 56.000-60.000-es lap most szerdán 1 millió példányban jelenik meg és újra lesz benne Mohamed karikatúra. A szatirikus lap ellen azért indított terrorakciót egy testvérpár, mert a Charlie Hebdo-ban Mohamed prófétát kigúnyoló rajzok jelentek meg. Az iszlám vallás szerint tilos a próféta ábrázolása.

Franciaország egyik vezető karikaturistája, Plantu, aki a Le Monde-ban is publikál, óvatosságra intette kollégáit. Egyúttal közölte: jelentkezett egy magát megnevezni nem kívánó szponzor, aki hosszú távon is pénzelni akarja a Charlie Hebdo-t.

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez