Nagy bevételre számít az Amerikai mesterlövész

A pletykák szerint komoly bevételre számíthat Clint Eastwood legújabb filmje, az Amerikai mesterlövész. Ha az előrejelzések igaznak bizonyulnak, a nyitás 50 millió dollárt is hozhat a Warner Bros. konyhájára.

A háborús dráma az amerikai történelem leghalálosabb mesterlövészéről, Chris Kyle-ról szól, akit Bradley Cooper alakít. Ez egyébként számomra csak a húszadik perc után derült ki, ugyanis Cooper körülbelül másfélszeresére nőtt a rengeteg gyúrástól. Mindenesetre hihetően alakítja az egyébként egészen ellenszenves karaktert, aki – a sztori alapja igaz történet- valóban 160 ellenséget ölt meg négy bevetése során Irakban.
Az IMDb oldalán 7,7-re értékelt film valószínűleg lejjebb csúszik majd, ahogy telik az idő. Legalábbis remélhetőleg. A film egyáltalán nem érdemli meg az értékelést, ugyanis egy alapjáraton érdekes történetet adott volna elő, de végül nem kapunk belőle semmit. A háborús filmek durvaságából és reményvesztettségéből alig sikerült valamit belepasszírozni a produkcióba. Drámának sem állja meg a helyét, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve üres, hosszadalmas és mesterkélt jeleneteket láthatunk. A filmet nézve úgy érzi az ember, hogy Eastwood annyi mindenről akart beszélni, hogy végül egyetlen szempontból sem sikerült kibontania a lényeget.
Mindezt félretéve pedig ott van az “amerikaisága” a filmnek. Nyilván én sem feltételeztem, hogy egy Eastwood rendezésében készült, amerikai katonáról szóló film nem lesz túlzottan amerikai, de azért reménykedtem, hogy félúton észreveszi magát és visszavesz belőle. Nem így történt.
Egy dologban azért jó a film, mégpedig abban, hogy foglalkozik a témával. Mármint azzal, hogy milyen az, amikor hazamegy valaki a háborúból a családjához. Ezzel csak az a baj, hogyha az ember erre kíváncsi, akkor inkább megnézi megint A szarvasvadászt, hiszen az jobban csinálja.
Kétségtelen, hogy a film sokaknak fog imponálni, ugyanis témájához képest könnyen fogyasztható, a néző nem esik több napos letargiába, mint mondjuk az előbb említett Cimino film után.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez