Japán Mombasában épít kikötőt

Egy újabb egységgel gazdagszik a mombasai kikötő, a konténerterminál Kenya mellett Közép- és Kelet-Afrika javát is szolgálja.

Beszáll a mombasai kikötő nagyarányú bővítésébe Japán. A távol-keleti ország kormánya közölte, részt vesz a terminál kilátásba helyezett második szakaszának finanszírozásában. Az erről szóló megállapodást is aláírták már a felek éppen a napokban. A konténer terminál nem csupán a kenyai gazdasági fejlődés előmozdítója lehet, hanem a szomszédos afrikai országoknak – Közép- és Kelet-Afrikának -is segíteni képes az üzleti életét. A kikötőbővítést célzó feladatokra Japán 270 millió dolláros segítséget utal át a kenyai kormánynak.

(Fotó:GettyImages)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez