Andries Niklaasta január 16-án tűnt el, miután a terepjárója lerobbant a sivatagban. Az 56 éves férfi a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium alkalmazásában állt, és azzal bízták meg, hogy néhány kutatót szállítson el egy sivatagi táborba. A feladatát sikerrel teljesítette, majd visszatért Lüderitzbe, hogy üzemanyagot vigyen a táborba. Útközben azonban elromlott a kocsija. Ekkor gyalog vágott neki az útnak, de eltévedt. Társai egy nap eltelte után kezdték keresni, de hiába. Végül öt nap után egy rendőrségi helikopter bukkant a nyomára a sivatag közepén.
Niklaasta elmondta, hogy már sötétedett, amikor visszaindult a táborba. A terepjáró világítása azonban elromlott, ezért letért az útról, majd a sötétben felhajtott egy dűnére és elakadt. Az 56 éves férfi elmondta, hogy a mobiljáról sikerült felhívnia egy barátját, aki értesítette a társait és a rendőrséget. Víz híján pedig kénytelen volt a terepjáró szélvédőmosó folyadékából inni, hogy megelőzze a teljes kiszáradást. „Rémálom volt, és biztos voltam benne, hogy meghalok” – mondta Niklaasta.
A rendőrség jelezte, hogy rögtön elkezdték keresni a férfit, miután a barát értesítette őket. Négy nap múltán azonban már majdnem lemondtak róla, miután nem sikerült a nyomára bukkanni. A feleség kérésére még egy utolsó keresésbe kezdtek az ötödik napon, és egy helikoptert is bevetettek: végül annak a segítségével sikerült megtalálni a bajba jutott férfit.
Niklaasta életveszélyesen kiszáradt, és nagyon kimerült volt, amikor a rendőrök ráleltek. A vérnyomása az egekbe szökött, a lábaira már nem tudott ráállni. Azonnal kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni az állapotát. Azóta jól van, és azt mondja: egy ideig semmi kedve nincs visszatérni a sivatagba.