Felére zsugorodott az algériai külker többlet

Vészesen csökkentek tavaly Algéria olajbevételei.

Egymás után látnak napvilágot a kedvezőtlen tendenciákat jelző hivatalos számok. Most a 2014-es év részletes külkereskedelmi adatait tették közzé Algírban. A külkereskedelem persze még mindig pozitív mérlegű, az exportbevételek meghaladják az importra fordított kiadásokat. Csakhogy Algéria külker jövedelmének 96 százaléka szénhidrogénekből származik. Az olajár drámai esése következtében a többlet a 2013-as 9,94 milliárd dollárról 4,63 milliárdra zsugorodott. A csökkenés 53,5 százalékos. Nem sokkal ez előtt azt közölték, hogy a tavalyi évben március és november között 10 milliárd dollárral csökkentek Algéria valuta tartalékai, vagyis a 195 milliárdból 185 milliárd lett. Ez még mindig jelentős összeg, de ebben az évben is csökkenés várható, mert a nemrég elfogadott algériai költségvetés, amely 37 dolláros olajárral kalkulál, rekord méretű, a hazai termék húsz százalékára rúgó 42 milliárdos deficitet irányoz elő. A külker adatokból kiderül, hogy Kína továbbra is Algéria első számú beszállítója. A Kínából származó import értéke 8,2 milliárd dollár volt. Kína 2013-ban szerezte meg az első helyet, megelőzve az egykori gyarmattartó Franciaországot, amely fél évszázadon át volt Algéria első számú külkereskedelmi partnere.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez