Testkamerájával rögzítette a rendőr, ahogy lelőtte a fegyveres férfit

Egy oklahomai rendőr, Chansey McMillin testkameráján keresztül nézhetjük végig a január közepi halálos üldözést, mely során egy 21 éves férfi, Terence Walker elfut a hatóságok elől, és mikor fegyverét a rendőr ellen fordítaná, az több lövéssel a földre teríti.

Azért hívták ki a rendőrséget a helyszínre, mert Walker állítólag halálosan megfenyegette barátnőjét, aki a közelben lévő templomban volt az eset idején. McMillin a video első részében megmotozza a gyanúsítottat, aki feltehetőleg akkor eredt futásnak, amikor a rendőr kitapintotta rejtegetett lőfegyverét.

Az üldözés közben Walker elejti fegyverét, majd McMillinre céloz, aki erre öt lövést ad le feléje. A hatóságok szerint a férfi testét és nyakát érték a golyók, ekkor esett össze és gurult az út mellé. A következő pár percben valaki arra kéri a rendőrt, hogy ne lőjön többet, az viszont többször arra utasítja az illetőt, hogy maradjon hátul.

Ezután hamar megérkezik az erősítés, és átveszi a helyszín biztosítását. A videó és a szemtanúk vallomása szerint McMillin helyesen cselekedett, azonban látható, ahogy a felvétel egy későbbi részén elérzékenyül és ráhajtja fejét az egyik autóra. “Miért kellett ezt csinálnia?” – kérdezi egyik kollégáját, aki nyugtatni próbálja.

A helyi hatóságok azért adták ki ilyen hamar, a hét végén a felvételt, mert biztosítani akarták az embereket arról, hogy nem történt rendőri túlkapás. Véleményük szerint rengeteg hasonló ügy van mostanában, és nem akarták, hogy félreérthető legyen, mi is történt pontosan január 17-én.

Természetesen Walker barátai továbbra is azt mondják, hogy nem volt szükség a gyanúsított halálához vezető beavatkozásra. A videó a nyugalom megzavarására alkalmas képi- és hanghatásokat tartalmaz.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez