Bamakósok a Magyar Házban – helyzetjelentés Marokkóból

5 versenyző, 4 kamion, 3 nap csúszás – avagy részidős helyzetjelentés a Budapest-Bamako Rally-ról.

„Némi konfliktus és fennakadás volt a vámon, mikor átjöttünk Marokkóba, de már ezt az akadályt is leküzdöttük”- meséli Sedro Mihály a Sedro Team vezetője. Ők összesen 4 kamionnal és 6 fővel, főleg családtagokkal indultak el a Bamako Rally-n, a Magyar Afrika Társasággal közösen segélyeket visznek a rászorulóknak. A vámon történt fennakadás miatt, egy napra megálltak Marokkó fővárosában Rabatban is. Itt a Magyar Házban kaptak vendéglátást. A HTCC-ben (Hungarian Trade and Culture Center) egy rövid beszámolót is tartottak az eddig megtett 3500 kilométerről. Az út nagy része egyébként még előttük van, nagyjából 4555 kilométert kell még vezetniük. A Globoport és az ATV stábja is itt találkozott velük. Az első képes tudósítás, már hétfőn este 22.50-kor látható lesz az ATV Világhíradó című műsorában. „A kamionokban főleg a gyereknek viszünk adományokat, iskolaszerek, írószerek, gyerek ruhák és főleg játékok vannak a csomagokban, szerintünk erre van ott leginkább szükség – mesélte Sedro Mihály.
A verseny idén is Budapestről indult, január 16.-án és a cél Bamako. Összesen 140 jármű, ebből 24 motor, 23 teherautó haladt el a start tábla alatt. „A világ 42 országából jöttek indulók, és várhatóan mindenkinek 8100 kilométert kell megtenni a célig, ha viszont valaki eltéved, akkor akár 9000 kilométert is autózhat – mondta az indulásnál Szabó Gál András főszervező. Az idei Rallye humanitárius főszervezője idén is az Magyar Afrika Társaság. „A mi feladatunk az, hogy a versenyzőkben felbuzduló adakozási lelkesedést olyan mértékben tartsuk kordában, hogy az adományok minél inkább hasznosak legyenek és olyan eszközöket, játékokat, ruhákat szállítsanak a versenyzők, amire biztosan tudjuk hogy szükség is van Afrikában, most például egy komplett napelemes öntözőrendszert is betettünk a kamionba.” – mondta Balogh Sándor a társaság elnöke. Idén a versenyzők és az adakozók több tonnányi adományt gyűjtöttek össze. „Úgy szervezzük a szállítást, hogy a versenyzők saját maguk tudják majd átadni a rászorulók részére az adományaikat.” – tette hozzá az elnök..

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez