Meg kell húzni a nadrágszíjat Alaszkában a csökkenő olajárak miatt

Megkezdődött az újonnan megválasztott képviselők és szenátorok munkája az alaszkai törvényhozásban. Az észak-nyugati állam rögtön komoly nehézségekkel néz szembe, mivel legfőbb bevételi forrása, az olaj jóval kevesebb bevételt fog hozni, mint azt előzetesen várták.

Alaszka nincs hozzászokva a takarékoskodáshoz. Korábban az olajkészletek bőven elég forrást biztosítottak a kiadások fedezésére. Most azonban az olajárak csökkenése miatt megszorításokra lesz szükség, ahogy ezt beszédében Bill Walker, az állam új, független kormányzója is kiemelte. Walker az első ülésszak megkezdése előtt beszélt a kilátásokról és úgy fogalmazott: „Kemény és fájdalmas megszorításokra lesz szükség.”

Alaszkában a bevételek 90%-át az olajkitermelő cégek adói teszik ki. Ez más, olajkészleteiről híres államnál (pl. Texas) is rosszabb pozíciót jelent a mostani helyzetben. Az olajárak esése miatt az adóalap több mint felére csökkent, és ez még rosszabb is lehet, ha a zuhanás nem áll meg. A becslések szerint ez azt jelenti, hogy a tervezett 6,1 milliárd dolláros költségvetésből 3,5 milliárd kiesik. Az összképen javít egy kicsit, hogy a korábbi bő esztendők alatt 14 milliárdnyi tartalékot sikerült felhalmozni, de túl sokáig ez sem lesz elég.

Az államban jelenleg nincs személyi jövedelemadó és a vásárolt termékek és szolgáltatások után fizetendő adó (kvázi ÁFA) sem. Ez magyarázza a bevételek óriási függését az olajtól. Walker kormányzó beszéde azonban arra enged következtetni, hogy ez hamarosan változik, új adók jöhetnek. A terv szerint az állami hivatalok költekezését is visszavágnák, kezdésként 5-8%-kal.

A megszorító intézkedések keresztülvitele nem lesz könnyű. A törvényhozás mind a két házában a republikánusok vannak többségben, és bár közülük többen támogatták Walker megválasztását, az új adóktól vonakodnak. A demokrata kisebbség egyetért Walkerrel, de ez önmagában még kevés lesz. A titkos fegyver a lakosság támogatása lehet. Walker népszerűsége igen magas, és előszeretettel von be „átlagembereket” az adminisztráció kötelékébe. Ezzel tovább erősítve a kapcsolatot hivatala és a polgárok között. A boruló költségvetés problémájára pedig szívesen fogadja a javaslatokat tőlük is. Ha ezt a kölcsönös bizalmat sikerül fenntartani az könnyebbé teheti a kilábalást a szorult helyzetből.

(New York Times)

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez