Kihívás Moszkvában: Lavrov közvetít a szíriai válságban ?

Mintegy harminc szíriai ellenzéki politikussal tárgyal Moszkvában Lavrov külügyminiszter, aki előkészít egy találkozót az ellenzék és Aszad kormányzata között. Nemrég Kairóban tartottak hasonló tanácskozást a szíriai ellenzék egyes politikusai.

2012-ben Genfben a szíriai ellenzék még úgy döntött: Bassár el-Aszad elnöknek távoznia kell a hatalomból. Ezt az álláspontot az USA és az EU támogatta, Oroszország viszont elvetette. Moszkva már Aszad apjának is szoros szövetségese volt, és ma is kitart a rendszer mellett. Akkor az arab országokban sokan az arab tavasz bűvöletében éltek, hiszen egyre-másra buktak meg a régi rezsimek Tunéziában, Líbiában és Egyiptomban. Szíria lett volna a következő, de Aszad ellenállt, Oroszország és Irán segítségével elkerülte a vereséget. A vele szemben harcoló erőkről viszont kiderült: csak nagyon kis részük támogatja a Genfben döntésig jutott demokratikus ellenzéket, a többség iszlám államot akar. Ezt ki is kiáltották Szíria és Irak egy részén.

Ezt követően változott az USA álláspontja: immár nem olyan sürgős Aszad megbuktatása, a fő ellenfél a Kalifátus, amely szent háborút hirdetett a Nyugat ellen. Ebben a helyzetben próbál meg Oroszország közvetíteni az ellenzék és a hatalom között Szíriában. Kis szépséghibája a közvetítési kísérletnek, hogy Moszkvába nem hívták meg a demokratikus ellenzék fő erejét, a Nemzeti Koalíciót. A legtöbb meghívott szíriai politikus annak a Koordinációs Bizottságnak a tagja, melyet Damaszkusz is tolerál. Néhányan azért kaptak meghívót – egyéni alapon – a Nemzeti Koalíció vezetői közül is. Öten meg is érkeztek Moszkvába. Maga a szervezet viszont elutasította az orosz közvetítést.

Ilyen körülménynek között kellene valamiféle konszenzust teremtenie Lavrov orosz külügyminiszternek, aki tisztában van azzal, hogy a feladat egyáltalán nem könnyű. A veterán diplomata egyelőre csak kapcsolatfelvételről beszél, melyet aztán követhet valamiféle találkozó Aszad elnök megbízottaival. A gyors siker nem fenyeget, de mindenki tisztában van azzal, hogy a több mint három éve tartó polgárháború teljesen tönkreteszi Szíriát, ahonnan emberek milliói menekültek el. Ráadásul egyre nagyobb fenyegetés a Kalifátus, hiszen Szíria lakosságának többsége szunnita muzulmán, míg Aszad elnök az alavita kisebbség nevében kormányoz.

Aszad elnök békejobbot nyújtott Amerikának, mely korábban a megbuktatására törekedett, mondván: közös ellenségünk a Kalifátus. Nyíltan ezt az USA nem fogadta el, de objektív érdekközösség alakult ki az Iszlám Állammal  szemben. Obama amerikai elnök Szaúd Arábiában nyilvánvalóan Szíria jövőjéről is tárgyal, mert a káosz a Közel-Keleten mind nagyobb problémát jelent mindenkinek, Washingtonban és Moszkvában egyaránt.

Fotó: Europress/Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez