Napokkal az új uralkodó beiktatása után négy embert fejeztek le Szaúd-Arábiában

Négy ember fejét csapta le a hóhér, miközben Szaúd Arábia első számú szövetségesének látogatására készült: Obama igen népes küldöttség kíséretében tekinti át a Közel Kelet helyzetét Szalman királlyal és a többi szaúdi vezetővel.

Szaúd-Arábiában ma is érvényben van a saria, mely igen sok esetben jelent halálbüntetést az istenkáromlóknak, illetve a kábítószer csempészeknek. Utóbbi miatt ítéltek halálra két embert. Egyikük, egy szaúdi polgár amfetamint hozott be a sivatagi királyságba. A másik kábítószer csempész heroinnal próbált üzletelni vesztére. Ő pakisztáni állampolgár volt. Kivégezték őket, hogy ebből mindenki tanuljon – hangsúlyozta a belügyminisztérium közleménye. Amely persze vonatkozik a másik két kivégzettre is. Egyikük vérfertőzés miatt veszítette fejét, de a negyedik eset kavarta a legnagyobb vihart.

Dzsidda városában egy tanár a lakására csalt, elkábított és megerőszakolt több lányt a tanítványai közül. Ezért nyakazták le. De ezt megelőzően a tanár egy 20 perces videót készített, és ebben az ártatlanságát hangoztatja. Szerinte megrendezett ügyről és személyes bosszúról volt szó. A videót Abdallah királynak szánta. Az uralkodó 91 éves korában elhunyt, és aligha foglalkozott a tanár ügyével. Utóda a jelenlegi király, Szalman szemrebbenés nélkül jóváhagyta a halálos ítéleteket.

A királynak most különben is más dolga van: Rijád vendége Obama amerikai elnök és népes kísérete. Ott van John Kerry külügyminiszter és John Brennan, a CIA főnöke is. Sok kongresszusi képviselő is tagja a delegációnak. Ez is mutatja, hogy az USA kiemelt szerepet szán Szaúd-Arábiának a Közel-Keleten. Az első szövetséget Roosevelt elnök kötötte Szaúd-Arábia királyával még 1945-ben. Kezdetben szinte kizárólag az olaj volt a lényeg, hiszen az USA importjának jelentős része Szaúd-Arábiából származott. Ennek a jelentősége mára csökkent, hiszen a palagáz jelentősen mérsékelte az USA energiafüggőségét. A Közel-Keleten viszont talán még sohasem volt ilyen nagy szüksége Washingtonnak Szaúd-Arábiára, mert az arab tavasz csúfos kudarca után teljes a káosz.

Szaúd-Arábia tűnik az egyetlen biztos pontnak, amelyre Amerika számíthat. Ezért szinte senkit sem érdekel az Egyesült Államokban, hogy az országban már négy embert lefejeztek a saria nevében, pedig az új király még egy hete sincs hatalmon a sivatagi királyságban.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez