Megkezdődött Obama igazságügyi miniszterjelöltjének meghallgatása

A szenátus igazságügyi bizottsága kétnapos ülésen hallgatja meg az igazságügyi miniszteri posztra jelölt Loretta Lynch-et. A január eleje óta republikánus többségű felsőház idén most először fog kabinet szintű pozíció várományosáról dönteni.

A tárca eddigi vezetője, Eric Holder tavaly ősszel jelentette be lemondását. Azon kevés miniszterek egyike volt, akik az első Obama adminisztráció kezdete óta kormánytagok voltak. Az elmúlt hat évben több botrányt is tompítania kellett a szenátus illetékes bizottságának republikánus tagjaival és a sajtóval is szembekerülve.

Utódja Loretta Lynch, aki jelenleg New York állam keleti részének kerületi ügyésze. 2010 óta dolgozik itt, de korábban már betöltötte ezt a munkakört, mielőtt magánprakszisba kezdett volna. Észak-Karolinában nőtt fel, később pedig a Harvardon szerzett jogi diplomát.

Lynch jelölését valószínűleg a republikánus többségű szenátus is jóvá fogja hagyni. A bizottsági ülésen viszont kemény kérdések várnak rá. Biztosra vehető, hogy Obama intézkedéseit, és a Holderrel való korábbi összetűzéseket is a szemére fogják vetni. Ez azonban nem fogja felkészületlenül érni, és várhatóan tiszta lapot fog kérni a bizottságtól, amellyel a jövőben sokszor együtt kell majd működnie.

Amennyiben a szenátus tényleg megszavazza a jelölését, ő lesz az első afroamerikai nő az igazságügyi minisztérium élén.

(AP)

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez