3 milliárdos amerikai fegyverszállítmány Ukrajnának?

Miközben Washingtont egyre jobban nyugtalanítja, hogy a szeparatista erők előretörnek Ukrajna keleti részén, Moszkva tagadja, hogy oroszországi erők is részt vennének a harcokban. A Fehér Háznak pedig azt javasolta nyolc amerikai szakértő, akik jelentést írtak a helyzetről, hogy 3 milliárd dolláros fegyverszállítmánnyal segítse meg Kijevet.

Obama elnök nemrég azt mondta Ukrajna kapcsán, hogy minden megoldást mérlegelni fognak, kivéve a közvetlen katonai beavatkozást. Eddig az USA fegyvereket nem szállított Kijevnek, de szállítóeszközöket és kommunikációs rendszereket kapott az ukrán hadsereg Amerikától. Most a szakértők azt javasolják, hogy az USA szállítson fegyvereket is, mert ezek nélkül az ukrán hadsereg nem képes megállítani az orosz szeparatisták offenzíváját.

A The New York Times értesülése szerint John Kerry külügyminiszter és Martin Dempsey tábornok, a vezérkar főnöke támogatja ezt az elképzelést. Korábban Susan Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója ellenezte a fegyverszállítást Ukrajnának, de a mostani orosz offenzíva őt is elgondolkodtatta. Szóvivője legutóbb már azt közölte: továbbra is a tárgyalásos megoldás hívei vagyunk, de lehet, hogy a fegyverszállítások teremtik meg ehhez a lehetőséget. Philip Breedlove tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka szintén úgy ítéli meg, hogy szüksége van az ukrán hadseregnek amerikai fegyverekre. John Kerry külügyminiszter csütörtökön Kijevben tárgyal Porosenko ukrán elnökkel.

Ukrajna a maga részéről már többször kért fegyvereket Amerikától, de eddig nem kapta meg, amit kért. Washington diplomáciai és gazdasági nyomással próbálta meg befolyásolni Putyin orosz elnök döntéseit, és nem akarta élezni a fegyveres konfliktust. A mostani orosz offenzíva viszont megváltoztatta a döntéshozók véleményét Washingtonban, mert az amerikaiak meg vannak arról győződve, hogy az események mögött Putyin elnök áll. Az amerikai hírszerzés szerint Oroszország különleges katonai alakulatai is részt vesznek a kelet-ukrajnai harcokban. Ezt Moszkva cáfolja. Ha Amerika fegyvert szállít Ukrajnának, akkor Kijev közelebb kerül a NATO-hoz. Márpedig ezt Putyin elnök nem fogadja el, mert ebben az esetben a NATO határa nagyon közel kerülne Moszkvához.

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez