Átcimkézi és sajátjaként osztogatja az ENSZ-segélyeket az Iszlám Állam

Ezt sugallják legalábbis azok a fotók, amelyeket saját oldalaikra töltöttek fel a dzsihadisták. Az ISIS hírhedt logója alól kilóg az ENSZ Világélelmezési Programjáé (WFP).

 

A dolgot a Vocativ nevű híroldal szúrta ki. Az ISIS-hez kapcsolódó közösségi média zakatról, vagyis alamizsnáról, a szegényeknek nyújtott adományról ad hírt. A fotók a hírek szerint valahol Aleppo városa, a dzsihadisták szíriai erőssége mellett készülhettek. Az nem világos, hogy az élelmiszercsomagok miként jutottak az Iszlám Állam birtokába. A kikandikáló eredeti logót a pirossal körberajzol részen láthatják.

zakat

Az egyik kép alatt a szöveg a következő: zakat szétosztása Kurmuz Ali falu menekülttáborában, Dar al-Fath közelében. Állítólag az ISIS tagjai nézik rajta, az egyikük harci ruhában, amint gyerekek és asszonyok távoznak az élelmet tartalmazó papírdobozokkal.

zakat2

Az ENSZ Világélelmezési Programja a helyi segélyszervezetekkel karöltve minden hónapban juttatott élelmiszersegélyt csaknem 3 millió szíriainak. Egészen a múlt év végéig, amikoris pénzhiány miatt le kellett ezzel állnia – írja az al-Arabiya.

Fotók: Vocativ.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez