Száz ember torkát vágták el a Boko Haram harcosai Kamerunban

A radikális iszlamista nigériai lázadó szervezet több mint 100 embert mészárolt le az észak-kameruni Fotokol településen.

Kegyetlen bosszút által a Boko Haram, miután a csádi és kameruni hadsereg offenzívát indított ellenük Északkelet-Nigériában. A radikális iszlamisták Gamboru elvesztése után Kamerun területén léptek akcióba és lerohanták Fotokol települést, ahol több mint 100 embert brutális kegyetlenséggel megöltek. Egy helyi vezető Abatchou Abatcha a Reutersnek azt mondta, hogy a fegyveresek betörtek egy helyi mecsetbe, ahol válogatás nélkül elkezdték ölni az embereket, majd gyújtogatásokba és fosztogatásokba kezdtek. Abatcha elmondta, hogy a lázadók az egyik fiát is megölték a vérengzés során. A kameruni L’Oeil du Sahel napilap közben arról számolt be, hogy a Boko Haram emberei az áldozatok többségének elvágták a torkát és hagyták kivérezni őket. A kameruni kormány azonban mélyen hallgat a mészárlásról és csupán annyit közöltek a történtekről, hogy a településen heves harcot vívott a hadsereg a Boko Harammal, mire sikerült őket megfutamítani.

Mindeközben a csádi hadsereg komoly sikerekről számolt be a Boko Haram ellen indított északkelet-nigériai offenzívájukról. A csádi állami TV azt közölte, hogy a csádi katonák „kisöpörték” a radikális iszlamista lázadókat Gambaru és Ngala településről. A katonák pedig több mint 200 Boko Haram lázadóval végeztek a hadművelet során. A csádi hadsereg közleménye szerint a harcokban csupán kilenc katonát veszítettek és jelenleg a kameruni és nigeri határvonalnál sorakoztak fel, hogy megakadályozzák a lázadók beszivárgását a szomszédos országokba. A fotokoli mészárlásról azonban egy szót sem ejtett a csádi hadsereg és az állami TV.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez