Új helyen a Magyar Ház Malawiban

Az új év új helyen kezdődik a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ számára Malawiban.

Az új ház a Blantyre-rel egybeépült és közigazgatásilag már egybe is tartozó Limbe városrészben van. Limbe régi kereskedőváros, központja most is üzletekkel van tele. Van egy nagy, szinte összefüggő sátras piaca is. Maga a HTCC ház Limbe külterületén helyezkedik el kertesházas övezetben, nagyjából 12 kilométerre Blantyre belvárosától, 25 kilométerre a nemzetközi repülőtértől, közvetlenül a Mozambikba vezető főút mellett. Ezen az úton lehet eljutni több kereskedelmi központba is, mint Thyolo és Luchenza, valamint ez az út vezet a világörökségi várományosi listára már felvett Mulanje hegységhez is, ami mindössze 60 km-re van és nem csak gyönyörű, de különleges növény is állatfajai miatt igen izgalmas turista célpont is. A Mulanje 3001 méter magas Sapitwa nevű csúcsa szép időben és jó látási viszonyok között jól látható az új ház teraszáról. Még sok munka lesz abban, mire igazán otthonossá sikerül majd a házat varázsolni, de a hely már így is gyönyörű!

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez