Utolsó esély – tárgyalások Moszkvában

Putyin kész a konstruktív eszmecserére a német-francia béketervvel kapcsolatban – tudatták Merkel német kancellárral és Hollande francia elnökkel, akik Kijev után Moszkvában tárgyalnak. A téma egy béketerv, amely azonnali fegyverszünetet eredményezne Ukrajna keleti részén, ahol heves harcok dúltak a kormánycsapatok és a szeparatisták között.

Porosenko ukrán elnök, aki hosszan tárgyalt a német kancellárral és a francia köztársasági elnökkel, azt hangsúlyozta: vissza kell térni a minszki megállapodáshoz, melyet az EBESZ égisze alatt hoztak össze tavaly ősszel. Ezt a megállapodást gyakorlatilag sohasem tartották be, sőt: a harcok egyre hevesebbek lettek. A halálos áldozatok száma meghaladja az 5300-at.

Ukrajna fegyvert kért a NATO tagállamoktól, melyek nem nagyon lelkesednek ezért. Még John Kerry amerikai külügyminiszter is a fenntartásait hangoztatta Kijevben, pedig korábban washingtoni szakértők 3 milliárd dolláros fegyverszállítást javasoltak Obama elnöknek. A NATO-hadügyminiszterek csütörtökön Brüsszelben tanácskoztak, és az európaiak egyértelműen a fegyverszállítmányok ellen foglaltak állást. Hűteni kell a konfliktust, nem pedig fokozni a feszültséget – hangsúlyozta Olaszország hadügyminisztere a NATO-tanácskozáson.

Mi van a béketervben, melyet Merkel és Hollande Putyin orosz elnökkel pénteken megvitat Moszkvában? A Süddeutsche Zeitung szerint a béketerv lényege egy azonnali tűzszünet. Egyben Moszkva elismerné Ukrajna területi integritását, Kijev viszont jelentős autonómiát adna az orosz többségű területeknek, melyek esetleg nagyobbak lehetnének a jelenleginél. A Süddeutsche Zeitung értesülését a német kancellári hivatal cáfolta. Az viszont kiszivárgott, hogy a német-francia béketervet már napok óta készítették elő, és alaposan megvitatták Washingtonnal is. Ilyen körülmények között zajlanak az “utolsó esély” tárgyalások Moszkvában Merkel német kancellár, Hollande francia elnök és Putyin orosz államfő között az ukrajnai válság megoldásáról.

(Fotó:AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez