Nincs kazah embargó az orosz termékekre

Két politikus is cáfolta Kazahsztánban azokat a korábbi értesüléseket, hogy a gyenge rubel miatt, ami versenyhátrányt okoz a kazah termelőknek, korlátoznák az orosz áruk behozatalát.

Előbb a mezőgazdasági miniszter – aki moszkvai kollégájával is tárgyalt pár nappal ezelőtt -, majd a kormányfő is megerősítette: nincs semmilyen tilalom.  Nem igaz tehát, hogy az orosz kőolajtermékek, a gépjárművek mellett a hús, a tojás, a tészta, az édesség, a liszt, a gyümölcslé embargó alá eső termék lenne a leértékelődő rubel miatt. Közben „zárszámadáshoz” érkezett Kazahsztán, az elmúlt évi mezőgazdasági teljesítményt hozta nyilvánosságra. Kiderült, hogy 17,2 millió tonna gabonát és – együtt számolják – babot takarítottak be, vagyis 5,9 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző esztendőben. Olajos magvakból, zöldségből, sárgadinnyéből is kevesebb, ám burgonyából több termett. A WHO pár nappal ezelőtt értékelte a gabona-betakarítást a nagyvilágban, megállapítva, hogy gyakorlatilag mindenhol több került a magtárakba. A kazahsztáni szerényebb termés eszerint kivétel, de még mindig bőven fedezi a hazai szükségletet. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez