Véget ért a “Drónok Versenye” Dubajban

2014 februárjában az emírségi uralkodó és kormány meghirdette a “drónok versenyét”, amely során díjazzák és pénzügyileg is támogatják a győztes projekteket. Dubaj egyre inkább a pilóta nélküli gépek egyik legfontosabb fejlesztési, gyártási és alkalmazási helye lesz a világon.

Öt-hat éven belül Dubaji az egyik legfontosabb drónkikötő lesz a világon. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a mindennapi élet szinte minden területén elterjednek a pilóta nélküli gépek, hanem itt fogják tesztelni az új drónokat is” – nyilatkozta Sheban Naim, az Airspectiv Media igazgatója az emírségi Gulf News weboldalnak. Szerinte most jutott el az ország arra a pontra, ahonnan “szinte minden területen, vagyis az orvostudomány, kutatás, bűnüldözés, mentés és logisztika területén is drónokat fognak” használni az emberek.  Az emírségi kormány ugyanis zöld jelzést adott szinte minden projektnek és elképzelésnek.

Dubajban tavaly februárban hirdették meg a “drónok versenyét”, vagyis a Jó Drónok Díját, amelyen több tucat versenyző és fejlesztő indult, hogy bemutassa találmányát. Az értékelésre a hétvégén került sor. A Wadi Drón szerezte meg az első helyet, a rendszer a Wadi Nemzeti Parkban figyeli a védett állatokat és riaszt, ha illetéktelen behatoló tartózkodik a területen. A második helyen a Sanad nevű pilóta nélküli gép végzett, amely a tengerparton való kutatást és mentést segíti. Ezenfelül különdíjban részesült az AUP nevű rendszer, amely autósok és motorosok számára keres “megfelelő parkolóhelyet” a városban és real-timeban (valós időben) jelez nekik.

Naim szerint az Emírségek lehet az első arab ország, amely élen járhat a drónok fejlesztése és gyártása területén. Eddig az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Svájc és Japán volt a civil pilótanélküli gépek nagy központja, de az igazgató bízik abban, hogy a Perzsa-öböl menti monarchia 2025-re 10 milliárd dollárnyi haszonra tehet szert ebből a high tech ágazatból és körülbelül 100 000 munkahelyet teremthet az országban.

A kép forrása: Europress/AFP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez