Grammy az erőszak ellen

A nemi erőszak ellen szólalt fel a meglepetésvendég Barack Obama a Grammy díjátadón. A kis gramofonok közül többet eddig itthon szinte ismeretlen előadók vehettek át.

Az 57. Grammy-díjátadó abszolút győztese, Sam Smith. A 22 éves brit énekest a négy legfontosabb kategóriából háromban választották a legjobbnak. Nagy sikere a Stay with me lett az év dala, az év felvétele, és az év legjobb új előadójának járó elismerést is ő kapta. In the Lonely hour című albumáért pedig a legjobb popalbum címet zsebelhette be.

“Csak annyit szeretnék mondani, hogy mielőtt belefogtam volna ebbe a lemezbe, próbáltam mindent megtenni, hogy a zeném eljusson az emberekhez. Próbáltam lefogyni, szörnyű zenét játszottam, mindaddig amíg önmagamra nem találtam.” – mondta az énekes, miután átvette a díjakat.

Az idei Grammy-gálát a Los Angeles-i Staples Centerben tartották, amelyen 23 produkciót láthattak a nézők. Fellépett többek között Madonna, Pharell Williams, Beyonce, Tom Jones és Katy Perry is. A zenei Oscarként is emlegetett díjátadó meglepetése az amerikai zenész Beck Morning Phase című lemeze volt, amely az év albumának járó elismerést kapta. Beck lemeze az év legjobb rock albumának járó Grammy-díjat is elnyerte.

“Ez a lemez az otthonomban készült többnyire. Szeretném megköszönni a gyermekeimnek, hogy hagytak dolgozni, még ha esténként később is tudtak elaludni miattam.” -mondta az énekes az átadón.

A sokak által nagy esélyesnek tartott Pharrel Williams három díjat zsebelt be. Akárcsak Beyonce, akit már 47-szer jelöltek Grammy-díjra, amivel ő az eddigi csúcstartó, az év albuma díjat azonban még soha nem nyerte el.Míg tavaly az azonos neműek házasságának elismeréséért, addig idén a nemi erőszak és a bántalmazás ellen emeltek szót a gálán. Barack Obama elnök üzenetében arra kérte a zenészeket, hogy ők is mutassanak példát a rajongóiknak.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez