Turistalátványosság lett a szibériai táborokba vezető útból

Turistalátványosságot csinálnak abból az útból, mely Szibériát és Moszkvát kötötte össze és amelyen rengeteg politikai fogoly vonult végig a szibériai börtönökbe és munkatáborokba.

Olyan emberek vonultak végig a baljós úton, mint  a világhírű író, Alekszandr Ragyiscsev és Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Itt meneteltek  az 1825-ös dekabrista felkelés elítélt résztvevői is.
A turisták számára kialakított szakasz egy Forposzt nevű falutól tart Sztanovkáig. Az utat végigjárhatjuk úgy, mint az elítélt férfiak és nők, gyalog a hóban, de ha ennél kényelmesebb megoldásra vágyunk, akkor lovas kocsikat is lehet bérelni. A helyiek pedig mindent megtesznek azért, hogy minél autentikusabb legyen az élmény, sokan még be is öltöznek korabeli ruhákba. Mikor megérkezünk Sztanovkába – az akkori politikai foglyokkal ellentétben – nyugodtan megpihenhetünk egy hotelben.
A látványossággá alakított szakasz csupán  töredéke a valódi, körülbelül tízezer kilométeres útnak. A helyiek – akik közül sokan a száműzöttek és elhurcoltak leszármazottai – fontosnak tartják, hogy életben tartsák az út és az ott történtek emlékét, illetve szeretnék ezzel is támogatni és újra életre kelteni a belföldi turizmust.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez