Mit adtak nekünk a gyarmatosítók?

Mármint a kínaiaknak? Adtak-e egyáltalán valamit? A vitát, ami immár jó száz éve tart, most Tajpej polgármesterének nyilatkozata szította fel újra.

Ke Wen-je, Tajvan fővárosának első embere itthon kevésbé ismert figura. Pedig igazán színes egyéniség: sztársebészből lett független polgármester egy olyan országban, ahol  sokáig a politikai függőség határozott meg mindent. Puritán és emberközeli – mint sok más sikeres új ázsiai vezető Jokowitól, Indonézia elnökétől, Arvind Kejriwalig, Delhi főminiszteréig – ez utóbbira abban is hasonlít, hogy rendszeresen utazik a metrón, polgártársai legnagyobb megrökönyödésére.

A metrónál jobban már csak a tabudöntögetést szereti. Nemrég azzal került az ázsiai lapok címoldalára, hogy egy brit minisztertől órát kapott ajándékba. Ez nálunk nem is lenne szokatlan, Kínában azonban korábban tabunak számított, mondván az óra a halálra emlékezteti az embert, hiszen azt mutatja, mennyi ideje van még hátra. Ko viszont azzal tréfálkozott, hogy sebaj, legfeljebb majd eladják ócskavasnak.

Most pedig azt találta mondani, hogy a gyarmatosítás igenis jót  tett Ázsiának. Hiszen, számolgatta, Szingapúr jobb hely, mint Hongkong, az pedig jobb Tajvannál, az ő hazája pedig még mindig jobb, mint a kínai anyaország. és ez egyenesen arányos azzal az idővel, amit gyarmati sorban töltöttek ezek a területek.  Sőt, azt is hozzátette:”Lehet, hogy Vietnamban alacsonyabb az életszínvonal, mint Kínában, de a kultúra magasabb szinten áll, és ez is a gyarmatosításnak köszönhető. A sofőrök megállnak a piros lámpánál, és csak zöldnél hajtanak tovább. ”

Száz évvel ezelőtt mindez a lehető legtermészetesebb magától értetődő szövegnek számított volna. Most azonban, amikor a kínai kormányzat már a “káros nyugati befolyást” akarja kiirtani a tankönyvekből, nem igazán divatos. Így aztán Ko kapott hideget-meleget a Tajvani-szoros mindkét oldaláról.

A szaklapok viszont – a Foreign Policytól, a The Diplomatig – elemezni kezdtek. mert jó, hogy az, amit a polgármester mondott politikailag nem éppen korrekt, hiszen manapság a gyarmatosítást már Nyugaton is elítéljük, de ettől függetlenül igaz azért még lehet. De igaz-e? Tényszerűen mindenképpen igaz – ami a kínai területekre vonatkozik. Szingapúr, Hongkong fejlettebb, mint Tajvan, az pedig még mindig fényévekkel jár a népi Kína előtt. De ezt nem csak, és nem feltétlenül a gyarmati hagyományok okozzák. Szoros összefüggés lehet az országok méretével is. Thaiföld, amelyik soha nem volt gyarmat, sokkal fejlettebb, mint akár Vietnam, akár Mianmar, amelyik francia illetve brit uralom alatt állt. Malajzia előzi Indonéziát – pedig a hollandok sokkal tovább uralkodtak a szigetvilágon, mint a britek a félszigeten.

Szóval, amit Ko mondott csak félig igaz. vagy félig sem. De ez nem azt jelenti, hogy a gyarmatosítás mindenben elvetendő lenne – az elemzők egy része ugyanis felhozza, hogy sok országnak valóban jelent versenyelőnyt a hosszú gyarmati múlt, amit most a globalizált világban ki is tud használni. A stabil angoltudás akár India, akár a Fülöp-szigetek számára apró, sőt nem is olyan aprópénzre váltható előny. Hasonlóan sokat hoz az is, hogy éppen ezek az országok – a jelentős külföldre szakadt közösségeknek köszönhetően – jobban beágyazódtak a világkereskedelembe, munkaerőpiacba, és jobban is kommunikálnak a külföldiekkel. De ettől még a gyarmatosítás nem szép dolog – és ezzel nem csak egykori, hanem a leendő gyarmatosítóknak is tisztában kel lenniük.

Kép: Ko Wen-je, Getty

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez