Kuvait másfélszeresére növeli az olajkutak számát

Egy év múlva már napi 3 millió hordóra nőhet a termelés.

Kuvait olaj és gázkitermelési ambíciói töretlenek. Hashem Hashem, az állami Kuwait Oli Co. vezérigazgatója bejelentette, hogy 80-ról 120-ra növelik 2016 elejére az olaj és a gáz felszínre hozatalát szolgáló fúrótornyok számát. Így egy év múlva Kuvait naponta hárommillió hordó olajat fog termelni. Sok új berendezés lép működésbe a Burgan olajmezőn is, amely a világ második legnagyobb egyedi lelőhelye. A Kuwait Oli Co. főnöke arról is beszélt, hogy öt nagy céggel állnak tárgyalásban egyéb olajipari tervek megvalósításáról, de a részletekbe nem ment bele. Ez az egy éves bővítési menetrend jól illeszkedik abba az ambiciózus öt éves fejlesztési tervbe, amelyet a napokban fogadott el a kuvaiti parlament. 116 milliárd dollárt fordítanak 2020-ig infrastrukturális, közlekedési és ipari beruházásokra, ezen belül is természetesen olajipari, petrokémiai létesítményekre. A terv célja komplex, mert mint az előterjesztő ipari miniszter fogalmazott, 2035-re Kuvaitot a régió egyik, pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi és közlekedési központjává akarják fejleszteni. Például Kuvaitvárosban metróhálózatot létesítenek, kialakítják a korszerű vasúthálózatot és 50 ezer lakást építenek. A tervet megszavazta a parlamenti képviselők többsége, de volt néhány ellenszavazat is azok részéről, akik megalomániásnak tartják az öt éves tervet. A kuvaiti kormány szerint az olajár ideiglenes tényező és hosszabb távon továbbra is a szénhidrogének adják a sikeres gazdaság alapját, persze megfelelő diverzifikálás, főleg vegyipari kapacitások kiépítése mellett. És közben külföldön is megjelennek a kuvaiti vállalatok. Az emírség épp a napokban állapodott meg az Egyiptommal: a legnépesebb arab országban hét milliárd dollár értékben építenek vegyi üzemeket kuvaiti cégek, részben kuvaiti hitelből.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez