Kórházba kerültek a verekedő török képviselők

A török parlamentben eddig sem volt szokatlan, hogy egy vita során annyira elszabadulnak az indulatok, hogy verekedés tör ki a honatyák között. Ma azonban olyan súlyos összecsapás volt, hogy már kórházba is került pár képviselő.

“Repült itt minden: először a pofonok, majd a vizes palackok, a székek és a cipők” – nyilatkozta a török Dogan-hírügynökségnek Ertugrul Kurkcu, a kurdokat támogató Demokrata Néppárt (HDP) társelnöke. Ő is megsérült az összecsapásban, ráadásul állítása szerint őt és egy képviselőtársát a házelnöki kalapáccsal (!) verték fejbe. A Republikánus Néppárt (CHP) négy képviselőjét kórházba szállították a bunyó után.  “Életemben most először láttam,hogy a parlamentbe hordágyat hoztak, amin aztán kivitték a képviselőket” – mesélte Melda Onur a török Hayat TV-nek.

A heves indulatokat az váltotta ki, hogy a török képviselők éppen a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által benyújtott legújabb törvénytervezetről vitáztak, ami az eddiginél nagyobb hatalmat biztosítana a rendőrségnek. Az ellenzék szerint – amely egy nappal korábban tüntetést is szervezett az ügyben – a törvénytervezet rendőrállamot csinál Törökországból. A jövőben ugyanis  a biztonsági erőknek lehetőségük lenne bírói felhatalmazás nélkül – lényegében csak a gyanú alapján – házkutatást tartani, bárkit őrizetbe venni és lehallgatni.

Az ülést végül délutánig felfüggesztették.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez