Újabb kínai tulajdonos az európai fociban?

Egy hongkongi cég bejelentkezett a francia FC Sochaux megvásárlására.

A patinás francia klubot az autógyárat birtokló Peugeot család alapította 1928-ban. És azért Sochaux-ban, mert ott van a cég legnagyobb franciaországi gyártelepe. A harmincas években kétszer nyert bajnokságot a csapat, legutóbbi nagy sikere a francia kupa elhódítása volt 2007-ben. De 66 év első osztályú szereplés után a csapat tavaly kiesett. A klubot birtokló Peugeot-Citroen cég jelezte: szívesen eladná a focicsapatot, mert inkább az autóversenyzés támogatására koncentrálna. Most komolynak tűnő vevő jelentkezett: a hongkongi bázisú Tech Pro Technology Development igazgatósága hivatalos levélben jelezte vételi szándékát. A hongkongiak árajánlatot is tettek: 7 milliárd eurót fizetnének. Denis Worbe, a Sochaux jelenlegi elnöke „hitelt érdemlőnek” minősítette az ajánlatot. Az európai él futballban már van hongkongi tulajdonos.

Az angol Birmingham City-t Carsson Leung vette meg 2007-ben. Jelenleg azért nem tudja aktívan gyakorolni tulajdonosi funkcióját, mert börtönben ül, pénzmosás miatt ítéltek el, de még mindig ő a többségi részvényes. Wang Jianlin kínai milliárdos az Atletico Madridban szerzett 20 százalékos tulajdonrészt nem rég és pár napja megvette az Infront svájci sportmarketing céget, egymilliárd euróért. Az európai foci és főleg a futball tv-és értékesítését ismerő szakértők szerint, az Infront birtoklásával nagyobb befolyásra lehet szert tenni, mint valamelyik nagy fociklub megvételével. Persze a klubvásárlás is jó üzlet, hiszen elősegítheti az elektronikai cikkeket gyártó hongkongi cég európai eladásait.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez