Üzbegisztán közelebb kerül Kínához

Nemzetközi pénzeket is felhasználó beruházás indulhat el Üzbegisztánban, az ország keleti, eldugott térségét modern vasút köti majd össze egyebek között a nagy szomszéddal, Kínával.

A Ferghana völgyet elérhetővé, a világgal összekapcsolhatóvá teszi az a vasútvonal, amelynek korszerűsítését és bővítését tervezi Üzbegisztán. A közép-ázsiai térség közlekedésének megoldására 195 millió dolláros kölcsönt hagyott jóvá a Világbank. Az állami vasúti részvénytársaság, az Üzbegisztáni Temir Yullary úgy számol, hogy legalább évi 600.000 utas veszi majd igénybe a létrejövő szolgáltatást, illetve akár 4,6 millió tonna áru szállítására is igény lesz már az első időkben is.

Azt is kiszámolták, hogy a projekt révén az üvegházhatású gázok kibocsátása évente legalább 200.000 tonnával csökken. A teljes beruházás legalább egymilliárd dollárt igényel, a fedezetet a Világbankon kívül mások mellett kínai és üzbég pénzintézetek teremtik elő. A közép-ázsiai országnak ez a keleti térsége a vasút jóvoltából számolhat a fellendülő iparral, alapvetően a textilgyártás felfuttatásával, a kis és közepes vállalkozások piacra jutásának megkönnyítésével. Nem mellékesen a jobb infrastruktúrával Kína „közelebb” kerülhet Üzbegisztánhoz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez