Venezuela: eljárás indult a 14 éves tüntető feltételezett gyilkosa ellen

A venezuelai ügyészség bejelentette, hogy hamarosan eljárás indul Javier Osisas Mora Ortiz rohamrendőr ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy tegnap egy tüntetésen gumilövedékkel fejbe lőtte a 14 éves Kluivert Roát, aki később belehalt sérüléseibe.

A középiskolás Roát Táchira állam fővárosában, San Cristóbalban lőtték le egy tüntetés során, és bár az incidens hivatalos verziójának nyilvánosságra hozatala még várat magára, a szemtanúk szerint a rendőrök elől egy autó alá menekülő fiút a rendőrök kirángatták a gépjármű alól és közvetlen közelről gumilövedékre töltött fegyverre fejbe lőtték.

Az amatőr videó felvételek tanúsága szerint a rendőrök a fiatalt súlyos fejsérüléssel az utcán magára hagyták, Roát később társai próbálták elsősegélyben részesíteni. A helyszínre érkező mentőautó a fiút San Cristóbal központi kórházába szállította, ahol azonban életét már nem tudták megmenteni.

A venezuelai belügyminiszter, Carmen Meléndez által nyilvánosságra hozott információk szerint a 23 éves rendőrt – aki vallomásában megerősítette, hogy rálőtt a fiatalra – már kedden letartóztatták, az ügyészség pedig hamarosan eljárást indít ellen Kluivert Roa meggyilkolásának vádjával. A miniszter asszony azt is elmondta, hogy az egyenruhás felelősségének megállapítása után fiatal fiú meggyilkolásának ügyében a törvény teljes szigorával járnak majd el. Meléndez továbbá a venezuelai kormány nevében elítélte a rendőri túlkapást és együttérzéséről biztosította az áldozat családját. Heti szokásos tévészereplése során Nicolás Maduro államfő szintén elítélte a Roa megyilkolását és a rendőri túlkapást.

Miranda állam kormányzója, és a volt ellenzéki elnökjelölt, Henrique Capriles a Twitteren emelkedett hangú bejegyzésben reagált a fiatal halálára, majd pedig a Facebookon a kormány tette felelőssé Roa haláláért. Mint mondta: “ha a kormány engedélyezi, hogy a rendőrség lőfegyvereket alkalmazzon a tüntetések leverésére, úgy az ilyen esetekben a kormányt terheli a felelősség”. Capriles kommentjében a venezuelai belügyminisztérium nagy vitát kavart rendeletére tesz utalást, amely feljogosítja a tüntetéseket biztosító fegyveres erők tisztjeit szolgálati fegyverük használatára, amennyiben életüket közvetlen veszély fenyegeti, annak ellenére, hogy a venezuelai alkotmány tiltja, hogy a demonstrációkon eljáró rendőrök fegyvert viseljenek.

A vizsgálat jelenlegi állása szerint Kluivert Roa gyilkosa elvben az emberi élet kioltására nem alkalmas gumilövedékkel tüzelt a fiúra, amelyet a jogszabály nem tekint potenciálisan halálos éleslőszernek. Annak ellenére, hogy az általában sörétes puskákból kilőtt gumilövedékek különböző változatait világszerte használják tömegoszlatásra, számos esetben bebizonyosodott, hogy főleg a közvetlen közelről a célszemélyre leadott lövés komoly egészségkárosodást és halált is okozhat. A brit védelmi minisztérium például 2013-ban oldotta fel a gumilövedékek észak-írországi bevetéséről készített tanulmány titkosítását, amely szerint a lövedékek veszélyességét jócskán alábecsülték a fejlesztők.

Venezuelában az elmúlt hetek során ismét új erőre kaptak a kormány-ellenes tüntetések Caracas ellenzéki polgármestere Antonio Ledezma letartóztatása és a mélyülő gazdasági válság hatásai nyomán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez