Rekordideje nem halt meg amerikai katona harc közben

Majdnem 80 napja nem vesztette életét külföldön harcoló amerikai katona. Ilyen hosszú időszak 2001. szeptember 11-e óta nem volt az Egyesült Államok haderejénél.

A több mint 13 éves periódusra vonatkozó „rekordot” nem most sikerült megdönteni, de most először emelték ki ezt a tényt, egy washingtoni konferencián. Az eseményen jelenleg közfeladatot ellátó háborús veteránok beszéltek arról, hogy katonai tapasztalatuk milyen hatással van az államigazgatásban végzett munkájukra.

A rendezvényen egy kérdező hívta fel Adam Kinziger képviselő figyelmét a tényre, hogy a külföldi katonai szerepvállalás csökkentésének eredményeként kevesebb amerikainak kell nap mint nap vásárra vinnie a bőrét egy távoli országban. Ennek köszönhető, hogy egyre ritkábban lehet hallani amerikai katonák haláláról, és december óta nem is történt ilyen tragédia. A kérdezőnek a fia Afganisztánban vesztette életét. A megjegyzés azért Kinzigernek szólt, mert ő kimondottan nagyobb haderő bevetését javasolta az Iszlám Állam ellen.

A képviselő, aki a légierő pilótájaként harcolt Irakban, válaszában részvétét fejezte ki, de elmondta, hogy ha az Egyesült Államok meghátrál, akkor káoszt hagy maga után. Látható, hogy jelenleg mi zajlik a Közel-Keleten. Az Egyesült Államoktól igaz, hogy ez egy távoli vidék, de amerikai polgárokat ugyanúgy gyilkolnak. Ezért nem lehet ilyen területeket egyik napról a másikra felügyelet nélkül hagyni, ahogy az történt Irak esetében. Kinziger hozzátette, hogy „hadviseléssel kapcsolatos ügyben senki nem hoz olyan döntést, ami ne venné figyelembe a lehetséges emberi áldozatokat”, tehát nem kell tartani tőle, hogy a törvényhozók szükségtelen veszélynek tennék ki az amerikai katonák életét.

Az iraki és az afganisztáni háború befejezése óta nincsenek szárazföldi harcoló csapatok a Közel-Keleten. A vita jelenleg is folyik róla, hogy kell-e változtatni ezen ahhoz, hogy az Iszlám Államot sikerüljön visszaszorítani.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez