Kis ország – verhetetlen légi nagyhatalom

Az Egyesült Arab Emírségek az Airbus egyik legfontosabb piaca.

Ebben az évben az emírségek három társasága, az Emitares, az Etihad és az Air Arabia 30 európai gyártmányú légibuszt vásárol. Az Airbus közel-keleti eladásainak 20 százaléka az emírségekbe irányul. Marwan Lahoud, az európai országokat tömörítő Airbus Group marketing főnöke szerint a világ egyik leggyorsabban bővülő légiforgalmi piacáról van szó. Az Airbus utasszállítói, köztük a világ legnagyobb gépe az A-380-as, illetve az új, szupertakarékos A-350-es egyaránt kelendő portékák az emírségekben, de Katarban is. Lahoud becslése szerint 2033-ig a közel-keleti társaságok 2240 új utasszállító gépet rendelnek, kb. 550 milliárd dollár értékben. E prognózis komolyságát jelzi, hogy szinte tizedes pontossággal ugyanilyen számokat vetít előre az Airbus nagy konkurense, a Boeing is. Marwan Lahoud arra is kitért, hogy a gyors gazdasági fejlődés nem jellemző a térség minden országára, sőt vannak háborús zónák is a Közel-Keleten. Épp ezért mindkét nagy ipari konglomerátum védelmi ágazata számára is ígéretes ez a piac. A napokban befejeződött, Abu Dhabiban rendezett fegyvervásár is ezt jelzi. Az emírségek vásárolt két C-17-es katonai szállítógépet a Boeingtől, az Airbustól pedig, amely a Thales-szel kooperációban gyárt védelmi berendezéseket, felderítő műholdat a földi irányító berendezésekkel együtt. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez