Szegénységbe sodorja az időseket a diákhitel

Egy tegnap nyilvánosságra hozott felmérésből kiderül, hogy rengeteg amerikai állampolgár fog szegénységben élni időskorában, ami a korábban felvett diákhitelnek köszönhető.

Az állam a különböző juttatásokból is vonhat le azért, hogy abból visszafizesse a delikvens a diákhitelét, így derült ki, hogy drámaian megugrott az ilyen esetek száma. 2002-ben még 31 ezer ember juttatásaiból vontak le pénzt, idén azonban ez a szám már 155 ezerre emelkedett.
Sokan még fiatal korukban vették fel a hitelt, de akadnak olyanok is, akik később fejezték be az iskolát, felnőttkorukban vagy gyereküknek, esetleg unokájuknak akartak besegíteni az iskola fizetésével.
“Bár sokan úgy gondolják, hogy a diákhitel problémák a fiatalokat érintik, ennek a felmérésnek köszönhetően kiderült, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. A probléma egyik legfőbb oka az, hogy a Kongresszus nem tesz semmit az ügy érdekében” – olvasható a Slateben.
A törvény kimondja, hogy a korábban taglalt juttatásokból csak annyit vehet el az állam, hogy abból legalább 750 dollár maradjon. Azonban ezt a törvényt még 1998-ban vezették be, amikor a 750 dolláros összeg még elég volt a megélhetéshez, azonban azóta nem újították fel az elavult rendelkezést.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez