Lelőhettek egy amerikai drónt Szíria felett

Amennyiben a szír légvédelem valóban egy amerikai pilóta nélküli gépet lőtt le Szíria felett, akkor ez az első komolyabb incidens azóta, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció múlt nyáron légi hadjáratot indított az Irakban és Szíriában tevékenykedő, Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.

A szíriai hadsereg légvédelme tegnap lelőtt egy „ellenséges gépet”. A gép a Földközi-tenger felől jelent meg, majd amikor egy légvédelmi rakéta eltalálta, Latakia város tengeri kikötőjétől északra lezuhant. Később, amikor a roncsokat megvizsgálták, Damaszkusz kijelentette, hogy a feltételezések szerint egy amerikai pilóta nélküli repülőgépről van szó. A szír állami televízió a lezuhant gép elektronikus alkatrészeit, szárnyát és kerekeit mutatta be.

Habár először a szír hatóságok megkérdőjelezték azt, hogy tényleg egy amerikai drónról van szó, hisz számos arab felirat volt olvasható eszközön, egy név nélkül nyilatkozó kormányzati forrás elismerte a Reutersnek, hogy az Egyesült Államok elveszítette a kapcsolatot egy fegyvertelen drónnal (UAV) Szíria felett. Ugyanakkor sem Washington, sem az amerikai hadvezetés nem ismerte még el a drón lelövését. Az amerikai UAV-ek Latakia térségben is szoktak felderítő és megfigyelő tevékenységet végezni, mert a tartomány északi része az al-Nuszra Front fennhatósága alá tartozik, melynek fegyveresei gyakran csapnak össze nem csak a szíriai kormányerőkkel, hanem a Szabad Szíriai Hadsereggel (FSA) is.

A kép forrása: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez