Déli nyitás: Naposcsibéket exportálunk Eritreába

Az első szállítmány március 16-án érkezett meg a világ egyik legszegényebb és legelzártabb országba, Eritreába. A szállítmány értéke meghaladja a 200 ezer eurót.

Az eritreai Mezőgazdasági Minisztérium és a Bábolna Tetra Kft. közötti egyeztetések még 2014 decemberében kezdődtek. Ekkor egy magyar küldöttség is elutazott Eritreába, hogy személyesen tárgyaljon Arefaine Berhe mezőgzadasági miniszterrel. A tárgyalások sikerrel zárultak, és az eritreaiak jelezték, hogy érdeklődnek a Bábolna Tetra Kft baromfi termékei iránt. A további tárgyalásokat pedig Magyarország kairói nagykövetségén keresztül bonyolították le.

A bábolnai cég 100 ezer naposcsibe és mintegy 30 ezer keltető tojás szállításáról szóló megállapodást kötött az eritreai Mezőgazdasági Minisztériummal. Az első szállítmány március 16-án érkezett meg az eritreai a fővárosba, Aszmarába, az értéke körülbelül 200 ezer euró.

Az eritreai mezőgazdasági miniszter pedig jelezte, hogy elégedettek a szállítmánnyal és annak minőségével. Kiemelte azt is, hogy a szállítás lebonyolítása is rendkívül korrekt és precíz volt. Ezért hosszabb távú együttműködést szeretnének kialakítani a bábolnai céggel, és hamarosan újabb baromfikat rendelnének, az előző szállítmánynál jóval nagyobb mennyiségben.

Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez