Késik a kakaó: kameruni kikötői káosz a Közép-afrikai Köztársaság belháborúja miatt

Még a kormányfői beavatkozás sem segített, a legnagyobb kikötőben főleg a Közép-afrikai Köztársaság megrekedt árui miatt a kakaót nem tudják a szokásos tempóban hajóba rakni és a vevőkhöz szállítani.

A kikötő lett a legszűkebb keresztmetszet, Kamerun legfőbb exportcikkeit lényegesen lassabban sikerül elindítani a vevőkhöz, mint a korábbiakban. Ebben a korlátozásban szerepet játszik az, hogy a Közép-afrikai Köztársaság számára érkező áruk megrekednek a kirakodást követően, nem viszik őket tovább az országban folyó zavargások miatt. A kameruni legfőbb kikötő, a Douala International Terminal – az ország saját céljainak szolgálatán kívül – valójában két másik ország kikötője is, mert Csád és a Közép-afrikai Köztársaság nem rendelkezik saját tengerparttal.

Omer Gatien Maledy, a kakaóval és kávéval foglalkozó kameruni szakmai szövetség ügyvezető titkára 400 millió CFA frank bevételkiesést valószínűsít a kikötői problémák miatt. Az afrikai ország a 2013-14-es szezonban közel 210 ezer tonna kakaóbabot szüretelt, és ezzel a mennyiséggel a világ hatodik legnagyobb termelőjének számított. A kikötői áteresztő kapacitás szűkítésében szerepet kap a szintén megrekedt nagy mennyiségű faáru, az ügyvezető titkár szerint Doualában emiatt jelenleg 74 ezer tonna kakaót nem tudnak hajóba rakni. Noha nemrégiben felépült egy kikötő és konténer-terminál Kribi településnél, de a 200 kilométer távolság Doualától túl nagynak tűnik, egyelőre nem sikerül a tehermentesítés. A miniszterelnök, Philemon Yang legutóbb már közvetlenül beavatkozott a kikötői problémák megoldásába, de még így is csak 50 ezer tonnával sikerült növelni a kakaó kivitelt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez