„Venezuela nem jelent veszélyt”

Nyílt levélben fordult a venezuelai kormány az Egyesült Államok népéhez, amelyben a Barack Obama által szignózott, Venezuelát az USA nemzetbiztonságára fenyegetést jelentő országnak nyilvánító rendelet visszavonását követelve.

Caracas továbbá felszólít a Fehér Ház által több venezuelai kormánytisztviselő ellen életbe léptetett szankciók feloldására is – írja a BBC Mundo.

A The New York Times keddi kiadásában egy teljes oldalon közölt levelet a Venezuela Bolíviári Köztársaság külügyminisztere látta el kézjegyével, az „Egyesült Államok népének” címezve.

„Venezuela nem jelent veszélyt.”

– áll a levél címében, amelyben arra hívja fel az USA állampolgárainak figyelmét, hogy a Fehér Ház álláspontjával szemben Venezuela semmiféle fenyegetést sem jelent az Egyesült Államok számára. Caracas arra is kitér, hogy a Washington által március 9-én, hét venezuelai kormánytisztviselő ellen foganatosított szankciók komolyan sértik a szóban forgó hivatalnokok emberi jogait.

Az USA elnöke által diktált rendelet szerint a venezuelai kormányköröket megfertőző korrupció, és a kabinet – főként az ellenzéki aktivisták és politikusok elleni – fellépése veszélybe sodorja az ország állampolgárainak szabadságjogait és „különleges fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és pénzügyi rendszerére”.

„Országaink történetében még sohasem fordult elő, hogy egy észak-amerikai elnök rendeleti úton próbálja meg kormányozni Venezuelát. Az elnöki rendelet, illetve a szankciók elfogadás zsarnoki és imperialista lépések” – áll a venezuelai külügy nyílt levelében.

„Népeink mélyen gyökerező barátságára tekintettel felhívjuk igazság- és szabadságszerető észak-amerikai testvéreink figyelmét arra a törvénytelen agresszióra, amellyel nevükben kormányuk ellenük jár el” – zárja szavait az USA-nak címzett levél írója.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez