Újdelhi levegője szennyezettebb, mint Pekingé

A Greenpeace a kommunikáció hiánya miatt is bírálja az indiai hatóságokat.

A Greenpeace most közzétett adatai riasztóak. Ráadásul a méréseket a hivatalos indiai hatóság, a Central Pollution Control Board végezte. Az adatok elemzéséből az derül ki, hogy az emberi egészséget leginkább károsító, 2,5 mikronnál kisebb mikrorészecskék vészesen magas arányban vannak jelen az indai főváros levegőjében. Köbméterenként 153 mikro gramm veszélyes részecskét mértek Újdelhiben. Ez a szám a 3,8-szerese az indiai hatóságok által is veszélyesnek minősített szintnek. És most jön a Greenpeace elemzésének érdekes része. Ugyanez az adat Peking esetében jóval kisebb, csak 89,5 mikro gramm. És a világsajtó mégis a kínai nagyvárosok, elsősorban Peking elviselhetetlen szennyeződéséről szóló cikkekkel van tele. Ennek alapja persze az, hogy maguk a kínaiak háborodnak fel a füstös, fojtogató levegő miatt. A kínai sajtó is bőven cikkezik erről, a közösségi portálokon pedig ez az egyik fő téma. És most már a kínai kormány is tudatában van a problémának. Most jelentették be a szén arányának csökkentését a kínai energiamixben, az autógyártókat is szigorú normák betartására kötelezik. Indiában viszont szinte senki nem foglalkozik a nagyvárosok, köztük Újdelhi életveszélyes levegőjével. Pedig az Egészségügyi Világszervezet is a világ legszennyezettebb fővárosának nevezte Újdelhit. A Greenpeace szerint itt az ideje, hogy Indiában is felismerjék a probléma súlyát és ezzel is foglalkozzon a sajtó és a civil szféra. Mert a jó gazdasági növekedési adatokban érdekelt kormányzat csak az alulról jövő nyomás hatására fog majd komolyan foglalkozni a környezeti ártalmak csökkentésével.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez