Putyin lelkesedne a szabadságért

Ezt ígérte Vlagyimir Putyin az orosz vállalkozók kongresszusán. “A nyugati szankciókat úgy tudjuk kivédeni, hogyha nagyobb szabadságot adunk a vállalkozóknak”- hangsúlyozta az orosz államfő.

Putyin elmondta: szoros együttműködésre számít a vállalkozóktól a nehéz helyzet megoldására, egyetértésre a stratégiai célokat illetően. Ha ez fennáll, akkor a vállalkozók a jelenleginél nagyobb szabadságot élvezhetnek Oroszországban, ahol az állam igen erőteljesen jelen van a gazdasági életben. Korábban az orosz államfő arra szólította fel a gazdag oroszokat, hogy hozzák haza a pénzüket Oroszországba. Ezt sokan meg is tették, mert attól féltek: befagyasztják a pénzüket a nyugati bankokban. Közben viszont a rubel értéke csaknem a felére csökkent a dollárhoz képest.

Oroszországot az ukrajnai válság miatt sújtják gazdasági szankciók. Nemcsak ezek okoznak problémát a hatalmas országnak: az olaj és a földgáz árának csökkenése a GDP csökkenést eredményezi. Oroszország pénzügyminisztere korábban kijelentette: három év alatt felélhetik a devizakészleteket. Szecsin, a legnagyobb olaj cég, a Rosznyeft  elnöke arról beszélt: Moszkvában az olaj és a földgáz árának növekedésében bíznak.

Putyin elnök keletre kíván nyitni, hogy szembeszálljon a nyugati szankciók kedvezőtlen hatásával, és az olaj-és gázárcsökkenés kínos következményeivel. Oroszországnak már így is Kína a legfontosabb gazdasági partnere. Peking jelentősége tovább növekedhet főként akkor, ha a kínai gazdaság a jövőben is nagymértékben igényli a külföldi energiahordozókat és nyersanyagokat. Csakhogy ez önmagában nem oldja meg Oroszország hatalmas gazdasági gondjait. Ezért buzdította Putyin elnök az orosz vállalkozókat arra, hogy élve a lehetőségekkel, saját leleményességükre támaszkodva mentsék meg Oroszországot a nyugati szankciók kínos következményeitől.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez