Lelkiismereti foglyokat engedtek szabadon Azerbajdzsánban – AI

Az Amnesty International szerint a bebörtönzöttek szabadon engedése az Európa Játékok előtt reménykeltő, de csak jelképes gesztus. A két lelkiismereti fogoly szabadon bocsátása reménykeltő fejlemény, de mivel további 20 fogoly marad rács mögött, csak jelképes gesztusként értékelhető, amelynek fő célja az országot kritizálók megbékítése az Európa Játékok előtt – jelentette ki az Amnesty International.

Egy szerdán bejelentett elnöki amnesztiaprogram részeként szabadon bocsátották Bashir Suleymanlit és Orkhan Eyyubzadet, akik nyíltan bírálták Ilham Aliyev elnököt és az azeri politikai vezetést.
“Ez természetesen nagyszerű hír, de mi lesz a többi fogoly sorsa, akik továbbra is rács mögött ülnek Azerbajdzsánban, holott a rendszer bírálásán kívül semmiféle bűntettet nem követtek el? Az azeri hatóságok az egyik kezükkel adnak, a másikkal elvesznek. Két napja sincs, hogy az azerbajdzsáni bíróság koholt vádak alapján hat év börtönbüntetésre ítélte a rendszer egyik nyílt bírálójának testvérét” – mondta Denis Krivosheev, az Amnesty International európai és közel-keleti igazgatóhelyettese. “Ha az azeri politikai vezetés valóban komolyan venné az emberi jogokat, akkor azonnal és feltétel nélkül szabadon engedné az összes lelkiismereti foglyot. Azonnali hatállyal be kell fejezniük a rendszer bírálóinak letartóztatását mondvacsinált, politikai indíttatású vádak okán.”
Az Amnesty International kampányt folytat Bashir Suleymanli, Orkhan Eyyubzade, valamint húsz további lelkiismereti fogoly szadabon bocsátásáért. Történetük a szervezet legfrissebb, A jogok védelmében bűnös: Azerbajdzsán jogvédői és aktivistái a rács mögött (Guilty of Defending Rights: Azerbaijans human rights defenders and activists behind bars) című jelentésében is olvasható.
Az azeri hatóságok bejelentése szerint a két fogoly szabadonbocsátása része Ilham Aluyev elnök éves amnesztiájának, amely ebben az évben eddig 101 foglyot érintett.
2013. december 17-én tartóztatták le Bashir Suleymanlit, a Választásfelügyeleti és Demokráciai Központ (Elections Monitoring and Democracy Centre – EMDS) vezetőjét, aki a választások megfigyelésében töltött be fontos szerepet. Ez röviddel azután történt, hogy szervezete széleskörű választási rendellenességeket dokumentált a 2013-as elnöki választások során.
Bashir Suleymanlit “jogellenes vállalkozói tevékenységgel”, adócsalással és “súlyos következményekkel járó, illetve a választásokat befolyásolni szándékozó hatalommal való visszaéléssel” vádolták. Bűnösnek találták, és három év, hat hónap börtönbüntetésre ítélték.
Orkhan Eyyubzade 19 éves férfi a Musavat ellenzéki párt, valamint a demokráciapárti ifjúsági mozgalom (NIDA) tagja. 2014. május 6-án vették őrizetbe, mivel részt vett a NIDA nyolc aktivistájának büntetőítélete ellen tartott békés tüntetésen. Eyyubzadet húsz nap adminisztratív fogságra ítélték. Május 27-én, szabadon bocsátásának napján, az azeri hatóságok koholt vádakat hoztak fel ellene.
2014. október 15-én a bakui Binagadi Körzeti Bíróság Orkhan Eyyubzadet bűnösnek találta rendőrök bántalmazásában, és kétéves börtönbüntetésre ítélte. Eyyubzade elmondása szerint az őrizet során megverték, és több más módon bántalmazták. Állításait azóta nem vizsgálták.
“Bashir és Orkhan szabadon bocsátása nem elegendő. Politikai indíttatásból kerültek őrizetbe, ítéletüket hatályon kívül kellene helyezni” – hangsúlyozta Denis Krivosheev. “Nem követtek el bűncselekményt, nem szabadna őket bűnügyi nyilvántartásba venni, s ezáltal megbélyegezni.”
Az Amnesty International követeli az Orkhan Eyyubzade bántalmazásra vonatkozó, valamint a többi áldozat kínzásra és más kegyetlen, embertelen bánásmódra vonatkozó állításainak tüzetes kivizsgálását.
Rónai Judit
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez